Hirdetés
Kezdőlap Zöld üzlet Nagyon sikeres a vállalati e-autó program
No menu items!

Nagyon sikeres a vállalati e-autó program

A hazai cégek február óta igényelhetnek járművenként 2,8-4 millió forint támogatást tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. A 30 milliárdos keretösszeg több mint kétharmadát a múlt évben megpályázták, bő felét le is szerződték, közel ötödét már ki is fizették a nyerteseknek. A közlekedés zöldítését ösztönző program március végéig áll nyitva a gazdasági társaságok előtt – jelentette be hivatalos Facebook-oldalán szerdán az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A közleményben felidézték: 2024-ben mintegy 4600 vállalkozás igényelt összesen közel 21 milliárd forintot 5400 gépkocsi megvásárlásához. A részvételi feltételek október végi könnyítése mindhárom mutatóban másfélszeresnél nagyobb növekedést hozott. A legnépszerűbb járműkategória a kérelmek több mint háromnegyedét lefedő személyautóké.

A márkák különversenyét a szilveszterig tartó etapban toronymagasan nyerte a BYD több mint 1300 darabos mennyiséggel.

A második helyezett Tesla több mint 800, a harmadik Volvo több mint 400 igénylésig jutott a múlt évben. Kétszáz feletti darabszámot ért el még a Hyundai, a Cenntro, a Volkswagen és a Nissan. Hozzájuk elsőként a Dacia csatlakozhat majd 2025-ben.

A BYD a típusoknál is sokáig az élen állt az ATTO 3 jóvoltából, amíg decemberben be nem érte, és elsőként ötszáz egységig jutva meg nem előzte a Tesla Model Y. Utóbbi előnye azóta tovább nőtt, a kínai gyártó legnépszerűbb termékéből még néhánynak el kell kelnie a félezres mérföldkőig. A kétszázasok közé ebben az összevetésben még a Volvo EX30, a BYD Seal, a Tesla Model 3, a BYD Dolphin és a Cenntro Logistar 100 fért be. Az élmezőnyt itt a Hyundai Kona követi a legszorosabban.A kormány két programban mintegy 60 milliárd forinttal támogatja az elektromobilitás terjedését. A másik kiírás a vidéki töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását, az országos lefedettséghez közelítést segíti, kényelmesebbé és kiszámíthatóbbá téve a zöldautózást.

Kizárólag elektromos hajtású gépkocsikból már több mint 68 ezret állítottak forgalomba Magyarországon. A leginkább környezetkímélő flotta 2020 eleje óta a kilencszeresére nőtt hazánkban. A lendületes gyarapodás is hozzájárult ahhoz, hogy a közlekedés kibocsátása üvegházhatású gázokból a korábbi folyamatos emelkedés után 2023-ban 7 százalékos csökkenésbe fordult.

Az Energiaügyi Minisztérium várakozásai szerint a tisztán elektromos járművekből akár már jövőre 120 ezer futhat a magyar utakon – összegezte Facebook-bejegyzésében az EM.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.