Kezdőlap Hírek Német KRESZ-reform. Hatszoros büntetési tételek, új táblák
No menu items!

Német KRESZ-reform. Hatszoros büntetési tételek, új táblák

Drágább lesz a szabálytalan közlekedés Németországban, a szabályok átalakítás is tervezi a tárca. A KRESZ tervezett új elemei között szerepel például, hogy lesz gyorsforgalmi út kerékpárosoknak, lépésben kanyarodhatnak a teherautók és  három személy már autózhat a buszsávban is.

A közlekedési tárca egy sor szigorítást javasol.  Drágáb lesz a járdára, a kerékpárútra parkolás. A második sorban – a szabályosan leállított járművek mellett az úttesten – várakozó autósok büntetése is az eddigi 15 euróról (4875 forint) hatszorosára, 100 euróra is növekedhet.

Az autópályákon baleseti helyszínre tartó rohamkocsiknak nyitott, úgynevezett mentősávban közlekedő autósokat még nagyobb, 200-230 eurós pénzbüntetéssel sújtják, és egy hónapra bevonják a jogosítványukat, amelyet két büntetőponttal együtt kapnak vissza.

Andreas Scheuer

A reform célja, hogy a közúti közlekedés biztonságosabb, igazságosabb és még inkább “klímabarát” legyen – emelte ki Andreas Scheuer szövetségi közlekedési miniszter.

Az újítások legnagyobb része a kerékpáros közlekedés biztonságának erősítését szolgálja.

Az előzésről szóló szabályok közül például törlik a “megfelelő oldaltávolság” meghatározást, amelynek helyére az kerül, hogy lakott területen legkevesebb 1,5 méter, lakott területen kívül pedig legkevesebb 2 méter előzési oldaltávolságot kell tartani a kerékpárosokat kikerülő gépjárművekkel.

Ugyancsak a kerékpárosokat védi, hogy 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépjárművel csak “lépésben”, legfeljebb óránkénti 7-11 kilométer közötti sebességgel szabad jobbra kanyarodni. A szabály megszegése 70 eurós pénzbüntetéssel és egy büntetőponttal jár. A minisztérium azért kezdeményezi ezt a szigorítást, mert a halálos vagy súlyos kerékpáros balesetek nagy részét jobbra kanyarodó tehergépjárművek okozzák.

Nő a szigor

A javaslat szerint a helyi hatóságok kijelölhetnek úgynevezett kerékpáros övezeteket is, amelyekbe csak kerékpárral vagy elektromos meghajtású kisjárművekkel lehet behajtani, és legfeljebb óránkénti 30 kilométeres sebességgel szabad közlekedni.

A reform révén számos új KRESZ-tábla is megjelenhet a német utakon, például a kerékpárosok és motorkerékpárosok megelőzésének tilalmát jelző tábla és a gyorsforgalmi kerékpárutat jelző tábla.

A tárcaközi egyeztetés hétfőn kezdődik. A minisztériumok után a tartományi kormányok és az érintett társadalmi szervezetek véleményezhetik a terveket.

A klímabarát közlekedést ösztönző javaslatok közé tartozik, hogy az elektromos meghajtású járművek mellett azok a személygépkocsik és oldalkocsis motorkerékpárok is szabadon használhatják a buszsávokat, amelyekkel legkevesebb három személy utazik, és külön parkolóhelyeket jelölhetnek ki a közösségi autómegosztó rendszerekben üzemeltetett gépkocsik számára.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.