Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Németország. Hét hónapja először csökkent az infláció
No menu items!

Németország. Hét hónapja először csökkent az infláció

Hét hónap emelkedés után januárban csökkent az infláció Németországban, igaz, a vártnál kevésbé lassult az áremelkedés üteme – jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal.

A Destatis előzetes adatai szerint idén januárban a fogyasztói árak emelkedése 4,9 százalékra mérséklődött a decemberi 5,3 százalékról. Az elemzői véleményének átlagában kisebb, 4,4 százalékos inflációs adat szerepelt januárra.

A decemberi 5,3 százalék 1992 júniusa óta a legmagasabb volt. A német fogyasztói árindex 2021 júliusa óta lényegesen felülmúlja az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalék körüli célját.

Januárban éves szinten az élelmiszerek és a nem alkoholos italok ára 5 százalékkal nőtt, a szolgáltatások 3 százalékkal drágultak, az energiaár pedig 20,5 százalékkal emelkedett.

Januárban havi bázison 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a decemberi 0,5 növekedés után. Szakértők 0,3 százalékos csökkenéssel számoltak januárra.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) havi bázison 0,9 százalékkal emelkedett januárban a decemberi 0,3 százalékos növekedés után, míg éves összevetésben 5,1 százalékos emelkedést mértek a decemberi 5,7 százalék után.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.