Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Németország. Már-már válság előtti az üzleti hangulat
No menu items!

Németország. Már-már válság előtti az üzleti hangulat

A vártnál jobban alakult az üzleti hangulat decemberben Németországban: a vállalatok az aktuális kondíciók javulásáról számoltak be, és az előző havinál kevésbé pesszimistán ítélték meg a kilátásaikat is – derült ki az ifo gazdaságkutató intézet felméréséből.

Decemberre vonatkozóan 92,1 pontra emelkedett az ifo németországi üzleti hangulatindexe a novemberi 90,9 pontról, rácáfolva ezzel a romlást, 90,0 pontot jelző piaci várakozásra.

Pirossal az üzleti hangulatindex, szürkével az aktuális helyzetről alkotott vélemény, kékkel pedig a kilátások indexe

A decemberi index azonban a novemberihez képest bekövetkezett javulás ellenére sem éri el az októberi 92,5 pontot. Szeptemberben még magasabban, 93,2 ponton állt az index értéke. A szeptemberinél magasabban pedig csak januárban és februárban állt az index 95,3 és 95,8 ponton. A mutató tehát még elmarad a válság előtti szinttől.

A decemberi index összetevői közül az aktuális üzleti környezet megítélését számszerűsítő mutató 91,3 pontra emelkedett 90,0 pontról, a hat hónapra előre tekintő várakozásaikat számszerűsítő mutató pedig 92,8 pontra nőtt a novemberi 91,8 pontról.

A gazdasági szereplők tehát jobbnak ítélték meg aktuális helyzetüket mint az előző hónapban és javult a megítélésük jövőbeni lehetőségeikkel kapcsolatban is.

Az aktuális helyzet decemberi megítélését jelző 91,3 pont a tavaszi koronavírus-válság óta a legmagasabb. A mutató januárban 99,2 ponton, februárban 98,8 ponton, márciusban 92,9 ponton állt, majd áprilisban 79,4 pontra zuhant és májusban 79,0 ponton érte el mélypontját.

A kilátások megítélése javult decemberben a novemberihez képest, de 92,8 ponton azért jóval elmarad a szeptemberi 97,3 ponttól, ami az idei csúcsa volt. A mutató mélypontja az áprilisi 71,7 pont volt.

Az ifo gazdaságkutató intézet (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) havi rendszerességgel állítja össze hangulati felmérését mintegy kilencezer németországi gazdasági szereplő megkérdezésével. A mutatók számszerűsítéséhez az ifo a 2015-ös szintet veszi 100-as kiinduló szintnek.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.