Kezdőlap Mozaik Nemzeti Együttműködési Alap: megjelentek a jövő évi pályázatok
No menu items!

Nemzeti Együttműködési Alap: megjelentek a jövő évi pályázatok

Szalay-Bobrovniczky: a NEA nagy lehetőség a kicsiknek. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Hétfőn 10 órakor megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2022-es pályázati kiírásai – jelentette be a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta: az egyesületek és az alapítványok működését, illetve programjaik megvalósítását segítő NEA jövő évi keretösszege csaknem 11 milliárd forint, 1,5 milliárddal több, mint az idei. Ez minden eddiginél nagyobb összeg – tette hozzá.

A pályázati kiírások elérhetők a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján, illetve a Civil Információs Portálon.

Az államtitkár ismertetése szerint a pályázatok megvalósítási időszaka 2022 április elsején kezdődik, a szakmai kollégiumok döntése után a nyerteseknek terveik szerint már jövő márciusban folyósítják a támogatásokat.

Az összevont pályázatokon 200 ezer és négymillió forint közötti összegre lehet pályázni november 3-ig.

Szalay-Bobrovniczky Vince bejelentette azt is, hogy új támogatási formát vezetnek be azon összevont pályázatok esetében, amelyek formailag érvényesek, de a kollégium nem tudja azokat támogatásban részesíteni. Nekik lehetőségük lesz 150 ezer forint támogatási összeg igénylésére, amelyet a civil szervezet alaptevékenységéhez kapcsolódó működési és szakmai költségekre lehet fordítani – mondta.

Az egyszerűsített pályázatok esetében az igényelhető legnagyobb támogatási összeg a korábbi 300 ezerről 350 ezer forintra emelkedett. Erre a támogatási formára október 18. és november 17. között lehet pályázni.

A NEA elsősorban a kisebb civil szervezeteket hivatott támogatni, mint Szalay-Bobrovniczky Vince fogalmazott: “a NEA nagy lehetőség a kicsiknek“. A legutóbbi kiírásban a pályázatokat 69 százalékban támogatták, amit nagyon jó aránynak értékelt.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.