Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Novák: eddig 83 ezer gyerek születését vállalták előre a csokosok
No menu items!

Novák: eddig 83 ezer gyerek születését vállalták előre a csokosok

Novák Katalin. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Nincs jele annak, hogy a magyar családok lemondtak volna gyermekvállalási tervükről, amelynek alapján csokot vagy babaváró támogatást igényeltek. Attól sem kell tartani, hogy segítségre szorulnának majd a támogatások visszafizetésében – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Novák Katalin a családtámogatási rendszer elemeiről beszélve a Világgazdaságnak kiemelte: a különböző támogatások szabadon kombinálhatók egymással, egyik kiegészíti és nem kizárja a másikat. Vegyünk például egy fiatal párt, amely gyermekvállalás előtt áll, és még nincs önálló otthona. Ebben az esetben igénybe vehetik a 10 millió forintos, szabadon felhasználható babaváró támogatást, felvehetik hozzá a családi otthonteremtési kedvezményt, a csokot – akár már egy gyermek tervezése esetén is. De ha több gyermeket szeretnének, akkor még nagyobb összeggel kalkulálhatnak.

Ráadásul a második gyermek után is igénybe vehetik a kedvezményes kamatozású csok-kölcsönt, akkor is, ha előre vállalják a gyermekeket. Emellett – ha új építésű lakást vásárolnak, vagy generálkivitelezővel építtetnek – élhetnek akár a teljes áfa- és illetékmentességgel is.

Novák beszámolt arról, hogy eddig összesen 83 ezer gyermek megszületését vállalták a családok a csok felvételéhez kötődően.

Ez nagyon jó hír, mint ahogy az is, hogy egyelőre nem látszik, hogy a vállalások döntő része ne teljesülne. A három gyereket vállalók aránya – ahol tíz év van a vállalások teljesítésére – csak 5 százalék körül van, ami érthető, hisz kevés fiatal pár mer az indulás idején nagycsaládban gondolkodni – mondta.

Ezenkívül nagyságrendileg fele-fele arányban vállalnak a családok további egy, illetve két gyermeket. Ismertetése szerint figyelik a tendenciákat. Emlékeztetett arra, hogy már a jogszabály megalkotásakor is különösen figyeltek arra, hogy rendelkezésre álljanak méltányossági eljárások például azok számára, akiknél egészségügyi okok akadályozzák a vállalások teljesítését. Ugyanakkor ott, ahol már megszületett a gyerek, egy kedvezmény esetében sem tesznek különbséget a házasok, az élettársi kapcsolatban élők, az egyedülálló szülők vagy épp a mozaikcsaládok között, ők is igénylők lehetnek.

A miniszter elismerte, hogy a csok is drágította az ingatlanokat, ez a keresleti és kínálati ár egyszerű közgazdasági összefüggéseiből következik.

A csokhoz köthető drágulás mértékét azonban senki nem tudja pontosan kimutatni, hiszen több párhuzamos hatás is érte a lakáspiacot. Egyrészt valóban beértek az otthonteremtési támogatások, amelyek egyértelműen megnövelték a keresletet, ennek pedig nyilvánvalóan árfelhajtó hatása van.

Amikor öt évvel ezelőtt bevezették a csokot, az építőipar padlón volt, alig kezdődtek új építkezések, rengeteg bedőlt, félbehagyott projekt volt. A csok révén ezek az építkezések újraindultak, beindult az értékesítés, és párhuzamosan bejöttek újabb ingatlanfejlesztések is. Ráadásul ezekben az években számottevően javult az életszínvonal, nőtt a fizetőképes kereslet, Magyarország egyre népszerűbb turistacélpont is lett, ami szintén árfelhajtó hatású. Azt se felejtsük el, hogy miután a magyarok több mint 90 százalékban saját tulajdonú lakásban élnek, az áremelkedés a keresleti mellett a kínálati oldalon is megjelent, hiszen egy új ingatlanba költözéskor a régit is drágábban tudják eladni – emelte ki.

Ami az otthonfelújítási támogatást illeti, komoly fehérítő hatással lehet számolni – hiszen csak számlaalapú teljesítést lehet elszámolni, ráadásul a szabályok szerint anyag és munkadíj jellegű kifizetésekre is szükség van a támogatáshoz. Azoknak, akik a koronavírus miatt elvesztették a munkájukat, a most meginduló felújítások munkalehetőséget kínálnak. A nagyobb kereslet és az emelkedő szolgáltatási árak abban is segíthetnek, hogy azok az építőipari szakemberek, akik eddig külföldön dolgoztak, most már itthon is megtalálják a számításukat. Végül pedig azt se felejtsük el, hogy a szakemberek is családban élnek, így ők is igénybe vehetik a családtámogatásokat – sorolta.

Novák Katalin arról is szólt, hogy az otthonfelújítási támogatás iránti kérelem benyújtására 2022 végéig van lehetőség, azaz van idő megtalálni a beruházót. Ami a támogatást illeti, ott utófinanszírozást vállaltak, vagyis ha most jön a fűtésszerelő, de a festő majd csak hónapok múlva érkezik, addig is lehet gyűjteni a számlákat.

Amit előretekintve mondhatok: amíg polgári kormánya van az országnak, addig a családtámogatások folytatódnak” – hangsúlyozta Novák Katalin.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.
Hirdetés

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...