Kezdőlap Gazdaság Többgenerációs csok - januártól tetőtér-beépítésre is
No menu items!

Többgenerációs csok – januártól tetőtér-beépítésre is

Január elsejétől tízmillió forintos támogatást is kaphatnak a gyermekvállalás előtt álló vagy már gyermeket nevelő fiatalok tetőtér-beépítéssel megvalósuló új, többgenerációs otthon létrehozására – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Novák Katalin közölte: a kormány támogatja a többgenerációs otthonok létrehozását, ezért január elsejétől a családi házak tetőtér-beépítéséhez is igénybe vehető a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) akár maximális összege.

Novák Katalin és az otthonteremtési program “építőelemei”. Fotó: MTI/Kovács Attila

A miniszter gyakori élethelyzetnek nevezte, hogy egy családban a családi ház tetőterét beépítené egy fiatal pár, hogy ott neveljék gyermekeiket.

Ők egy gyermek vállalása vagy nevelése esetén 600 ezer forintot, két gyermeknél 2,6 milliót, három gyermeknél 10 millió forintot vehetnek igénybe vissza nem fizetendő támogatásként – mondta.

Példaként említette: amennyiben egy két gyermeket nevelő család vállal egy harmadikat, akkor a 10 millió forintos összeget veheti igénybe. Hozzátette, hogy már megszületett gyermeknél a szülők minden életkorban igényelhetik a támogatást, ha előre vállalnak gyermeket, akkor az életkori határ 40 év.

A további feltételekről szólva elmondta: a támogatás önálló, külön bejáratú otthonra vehető fel, amelynek van konyhája, fürdőszobája és lakótere.

Az alapterületnek egy gyermek esetében legalább 40 négyzetméternek, kettő esetén 50-nek, három vagy több gyermeknél pedig legalább 60 négyzetméternek kell lennie – részletezte.

Szintén feltétel, hogy nem lehet ugyanaz a tulajdonosa a földszinti és a tetőtéri lakásnak – jelezte, hozzátéve, hogy jellemzően a szülők, nagyszülők élnek a lenti élettérben, a fentiben pedig a gyermeket nevelő vagy vállaló fiatalok.

Novák Katalin felhívta a figyelmet arra is, hogy ehhez a támogatáshoz igénybe vehető a maximum 15 millió forintos, kamattámogatott csokkölcsön is. A teljes 15 millió forintos kölcsön havi törlesztő részlete 72 ezer forint, az akár már két gyermek nevelése, vállalása esetén felvehető 10 millió forintos kölcsönre havonta 48 ezer forintot kell fizetni – ismertette.

Azt mondta: a kölcsönt igénylő családoknak így kevesebbet kell törlesztőrészletként fizetniük, mint egy számukra szükséges lakás bérleti díjáért.

Novák Katalin hangsúlyozta: Magyarország legnagyobb otthonteremtési programjának célja, hogy mindenki saját tulajdonú otthonban élhessen, a fiatalok ott várhassák, nevelhessék gyermekeiket.

Novák Katalin kérdésre válaszolva közölte: a többgenerációs otthon létrehozásának támogatása kizárólag a tetőtér-beépítésre vonatkozik, hozzáépítés esetén bővítésre vonatkozó csokot lehet igényelni.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.