Kezdőlap Gazdaság Novemberben érkezik az emelt nyugdíj
No menu items!

Novemberben érkezik az emelt nyugdíj

Novemberben jön a minden eddiginél magasabb összegű nyugdíjprémium és az egyszeri nyugdíjkiegészítés. Egy átlag nyugdíjas 30 ezer forinttal kaphat többet, mint az előző hónapokban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A novemberi nyugdíjjal együtt érkezik a prémium és az egyszeri kiegészítés is. Kép: MTI/Mohai Balázs

A tárca szerint Magyarország történetében ez a harmadik év, hogy a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően n

yugdíjprémiumot fizet a kormány, és már az erről szóló kormányrendelet is megjelent. A kormány úgy gondolja, hogy az időseknek is részesülniük kell a gazdasági növekedés eredményeiből, hiszen egy életet ledolgoztak ezért az országért – tették hozzá.

A tájékoztatás szerint idén novemberben minden eddiginél magasabb összegű lesz a nyugdíjprémium, amelyet minden nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő – mintegy 2,5 millió – embernek fizetnek ki.

A nyugdíjprémium maximális összege 22 ezer forint, átlagos összege pedig 20 ezer forint lesz.

Nyugdíjprémiumra azok az öregségi nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők jogosultak, akik a kormányrendeletben felsorolt más ellátások valamelyikében 2019. novemberében részesülnek, ideértve azokat is, akiknek az ellátását 2018. december 31-ét követően állapították meg – közölte a tárca.

Közölték azt is, hogy a nyugdíjasok a nyugdíjprémiummal együtt megkapják az egyszeri nyugdíjkiegészítést is, amelynek célja a nyugdíjak inflációkövető emelése és ezzel vásárlóértékük megőrzése. Ennek összege idén átlagosan 10 ezer forint lesz.

Egy átlag nyugdíjas novemberben 30 ezer forinttal kaphat többet, mint az előző hónapokban. A kifizetés a novemberi nyugdíj kézbesítésével egyidejűleg történik majd, a banki átutalás pedig november 12-én lesz.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.
Hirdetés

Hírek

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.