Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág OKISZ-elnök: nem új gyárak, új technológiák segítenék a jövőben a felzárkózást
No menu items!

OKISZ-elnök: nem új gyárak, új technológiák segítenék a jövőben a felzárkózást

A kis és középvállalkozásoknak alacsony a termelékenységük.  Kevesebb támogatás érkezik a jövőben az EU-tól, ezért a minőségi fejlesztésekre, és arra kellene törekedni,  hogy ne feltétlenül új gyárak épüljenek, hanem korszerű technológiák,  gépsorok gyarapodjanak, amelyek kiváltják a kézi munkaerőt – vélekedik Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) elnöke.

Vadász György

A magyar gazdaság jelenlegi és jövőbeni teljesítménye lehetőséget ad arra, hogy  segítséget kapjon a hazai kis- és középvállalkozói szektor a felzárkózáshoz az európai uniós versenytársaikhoz – mondta.

Hangsúlyozta, örülnek annak, hogy a magyar gazdaság lendületbe jött, tavaly az utolsó negyedévben a magyar GDP 5 százalék feletti növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest, és az Európai Unió bővülésének motorjává vált.

Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy még mindig van bőven tennivaló a hazai kkv-szektor felzárkóztatásáért, hiszen rendkívül alacsony szintről indult a folyamat a rendszerváltás után, és még most is 40 százalék körüli a termelékenységi mutatójuk. Megközelíteni sem tudják a bérek, a versenyképesség, a minőség, a technológiai korszerűsítés területén a fejlett országok kkv-szektorának szinvonalát – hívta fel a figyelmet Vadász György.

A Magyar Iparszövetség elnöke szerint arra lehet számítani, hogy a következő európai uniós fejlesztési ciklusban Magyarország is kevesebb támogatást kap, ezért a csökkenő anyagi lehetőségekből a minőségi fejlesztésekre kell törekedni.

Ne az legyen a fő szempont, hogy új gyárak épüljenek, hanem az, hogy az üzemekben korszerű technológiát, gépsorokat használjanak, amelyek kiváltják a kézi munkaerőt.

A digitalizáció, a robotizáció nem megy a foglalkoztatottság kárára, mert még mindig vannak a gazdaságnak olyan területei, mint például a szolgáltatás, a vendéglátás, az idegenforgalom, amelyek munkaerőhiánnyal küzdenek – mondta Vadász György.

Hangsúlyozta, egyre több hazai mikro- és kisvállalkozás tudott előrelépni a versenyképesség területén, termékeit, szolgáltatásait már a nemzetközi piacon is el tudja adni.

A versenyhátrány leküzdésében kedvező változást jelentenek az adózásban bevezetett könnyítések, ugyanakkor a magyar bérterhek még mindig magasak, remélhetően ebben is lesznek változások.

Nehéz időszak jön, de remélhetően a magyar gazdaság lendületben marad, a piac tisztulni fog, és olyan felemelkedés lesz a gazdaságban, amely lehetővé teszi, hogy a családok magasabb életszínvonalon, jobb kereseti viszonyok mellett, kedvező piaci feltételek között tudnak majd boldogulni – fogalmazott Vadász György.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás