Kezdőlap Gazdaság OLAF ajánlás nyomán - Vádemelés túlárazás miatt
No menu items!

OLAF ajánlás nyomán – Vádemelés túlárazás miatt

Vádat emelt az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása nyomán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség három nő ellen, akik úgy kaptak 306 millió forint európai uniós és magyar állami támogatást hűtőházak építésére, hogy a beruházást papíron jelentősen túlárazták – közölte a főügyészség megbízott vezetője.

Martossy György főügyész közleményében azt írta, a vádirat szerint egy szabolcsi céget vezető nő két egyéni vállalkozó lányával elhatározta, hogy hűtőházakat építenek gyümölcstermesztéssel foglalkozó vállalkozásuk korszerűsítéséhez uniós, illetve magyar állami támogatással.

A fejlesztés elindításához azonban nem volt meg a kötelező, 55 százalékos önerejük, ezért a három nő úgy döntött, hogy az építkezés kivitelezője az anya cége lesz, papíron pedig jelentősen túlárazzák a beruházást, azt a látszatot keltve, hogy rendelkeznek a szükséges önerővel. Valójában kizárólag a támogatásból akarták a hűtőházakat felépíteni – ismertette a főügyész.

Az építkezéshez az anya cége alvállalkozókat vont be, akik elvégeztek minden feladatot, majd ezt a munkát a nő több mint kétszeres áron továbbszámlázta a lányainak. A vádlottak a támogatási kérelmekben úgy mutatták be a beruházást, mintha az 700 millió forintba került volna, noha a tényleges bekerülési költség csupán ennek alig fele volt.

A vádlottak 306 millió forintot szereztek meg jogosulatlanul.  A nyomozás során a két hűtőházat zár alá vette a bíróság.

Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a három nő ellen.

A vádiratban nemcsak börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozták, hanem azt is, hogy a bíróság szabjon ki vagyonelkobzást a jogosulatlanul megszerzett pályázati pénz erejéig, az anyát tiltsa el a gazdasági társaság vezetői tisztségviselői foglalkozás gyakorlásától, továbbá szüntesse meg a bűncselekmény elkövetéséhez felhasznált gazdasági társaságot.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...
Hirdetés

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.