Hirdetés
Kezdőlap Fókuszban Orbán: nyolcvanezer forint lesz a nyugdíjprémium, korrekció is jön
No menu items!

Orbán: nyolcvanezer forint lesz a nyugdíjprémium, korrekció is jön

Orbán: A 13. havi nyugdíj jövő évi teljes visszaépítése sem lehetetlen. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Egységesen nyolcvanezer forint lesz a nyugdíjprémium, amelyet novemberben fizetnek ki az érintetteknek – jelentette be a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor kiemelte: 435 ezer ember a nyugdíjtörvény miatt ennél kevesebbet kapott volna, de a gazdaság teljesítményének köszönhetően a kormány mindenkinek ki tudja fizetni egységesen a 80 ezer forintos összeget.

Mivel az infláció magasabb az év elején vártnál, és az infláció kompenzálásának csak a felét adták oda július elsejéig az időseknek, most az év második felére eső, a várakozásnál magasabb infláció miatt is korrigálni kell a nyugdíjakat – tette hozzá a kormányfő, aki közölte:

ezért “szép számmal” lesznek olyan nyugdíjasok, akik a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumon felül a korrekcióval együtt százezer forint körüli egyszeri kiegészítést is kaphatnak.

Hozzátette: ha a kormány gazdasági növekedést támogató politikája sikeres lesz a következő három hónapban is, akkor arra is lát esélyt, hogy a következő év elején a 13. havi nyugdíjnak már ne csak két hetét, hanem egy egész havi nyugdíjat tudjanak visszaadni valamikor február elején. Jelezte: ez még egyáltalán nem bizonyos, “dolgozni kell érte, harcolni kell érte, nem lehetetlen“.

Orbán Viktor megerősítette: az 5,5 százalékos gazdasági növekedés, amelyet a kormány feltétlenül szabott a gyermeket nevelő családok adóvisszatérítéséhez, mindenképpen meglesz. Ezért – folytatta – összességében 1 millió 900 ezer gyermeket nevelő ember vissza fogja kapni a befizetett adóját február közepéig. A miniszterelnök azt kérte az adóhivataltól, hogy február 15-ig fizessék ki a visszatérítést, és úgy látja, van esély arra, hogy ez meg is valósuljon.

Orbán Viktor arról is beszélt: amit a baloldal mond, azt jelentené, hogy Magyarországon az olcsó rezsinek vége, és a rezsicsökkentést visszacsinálnák. Kiemelte: a rezsi világpiaci árakhoz való igazítása azt jelentené, hogy visszacsinálnák a rezsicsökkentést, “visszamennénk oda, ahol 2010 előtt voltunk“.

Hozzátette: általánosságban az a baj a magyar politikával, hogy nem a jövőről vitatkoznak, hanem arról, hogy visszajöjjön-e a múlt, mert a Gyurcsány-Bajnai-kormány ismert alakjai szeretnének visszatérni a magyar politika élére. Ha visszajönnek, akkor visszajönnek a magas árak – értékelt.

Felidézte: 2002 és 2010 között mindig azért ostorozta a Gyurcsány-Bajnai-kormányt, mert többszörösére emelték a gáz és az áram árát. A baloldali kormányok alatt a nagy nemzetközi cégek jól jártak, a családok meg rosszul jártak – jelentette ki.

Hangsúlyozta: 2010-ben ezzel is szakítani kellett, a nemzetközi cégekkel és Brüsszellel is csatát kellett vívni a rezsiárak befagyasztása, rögzítése érdekében. Így jutottunk el oda, hogy ma Magyarországon a háztartások számára a gáz a legolcsóbb Európában, az áram pedig a második legolcsóbb – emelte ki a miniszterelnök, hozzátéve: Magyarország ezt úgy éri el, hogy nincs saját energiaforrása. Ezzel szemben – folytatta – Nyugat-Európában ma olyan áremelések vannak, “amit mi el sem tudunk képzelni“.

Az oroszokkal kötött gázszállítási szerződésről szólva kiemelte: valamivel alacsonyabb áron állapodtak meg 15 évre, mint az előző hosszú távú szerződés ára volt, úgy, hogy közben az egész világon felfelé mennek az árak. Ez – mondta – megint egy bravúr, ami a külügyi tárcát, illetve a tárgyaló delegációt dicséri. Hozzátette: az oroszok is korrektek voltak, és sikerült egy megbízható partnerekhez méltó, kölcsönös szempontokat is tiszteletben tartó megállapodást kötni.

Gáz kell, ez a realitás, ezért az oroszokkal szembeni politikai kritikákat, és az energiaellátás, az energiabiztonság kérdését nem lehet összekeverni – szögezte le Orbán Viktor.

Azt, hogy Ukrajna felszólalt a magyar-orosz gázszerződés ellen, a kormányfő úgy kommentálta: sajnos az ukránok szempontjait Magyarország nem tudja figyelembe venni. “Én tisztelem Ukrajnát és sok sikert kívánok az ukrán embereknek, de gázügyben nem az ukrán emberek érdekéhez, hanem a magyar emberek érdekéhez kell igazodni” – jelentette ki.

A haderőfejlesztésről tartott csütörtöki kihelyezett kormányülésről a miniszterelnök azt mondta: áttekintették a hadiipar építését, a haderő technológiai fejlesztését, és azt is, hol tartanak a katonák toborzásában, kiképzésében és felszerelésében; valamint döntéseket hoztak a következő év fejlesztési lépéseiről.

Hangsúlyozta: a veszélyek korát éljük, a migrációban is szükség van egy ütőképes, jól működő hadseregre, mert a határvédelmet ma katonák nélkül nem tudnák megoldani. Arra is a kitért, hogy Brüsszeltől nagyon kevés pénzt kapott Magyarország a határvédelemre.

A kormányfő a járvánnyal kapcsolatban megerősítette: a kormány felkészült a negyedik hullámra, 17 millió vakcinát halmozott fel.

Orbán Viktor ismét mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát, mert – hangsúlyozta – ennél a vírusnál nincs nyájimmunitás, ez a vírus mindenkit meg fog találni, aki nincs beoltva. “Nem az oltás a kockázat, hanem az oltatlanság” – jelentette ki.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel

A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet új innovációs képviselete hazánkban

A képviselet összegyűjti az EIT Közösség Magyarországon, az EU tagállamaiban és a Horizont Európa társult országaiban elérhető szolgáltatásairól és lehetőségeiről szóló információkat.

Megszűnik a Pénzügyminisztérium, feladatait a nemzetgazdasági tárca veszi át

A Pénzügyminisztérium a Nemzetgazdasági Minisztériumba történő beolvadással 2024. december 31-én megszűnik.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein