Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Orosz gázzal fűthetünk 2020-ban is
No menu items!

Orosz gázzal fűthetünk 2020-ban is

Az Oroszországgal megkötött megállapodások nyomán a magyar ipar működtetéséhez és a lakások, házak fűtéséhez szükséges gázmennyiség részben már fizikailag, részben szerződések alapján 2020-ra rendelkezésre áll – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerződések aláírása után a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon.

“Magyarország gázellátása Oroszország irányából biztosított, ezt a mai megállapodások garantálják” – mondta a miniszter, miután találkozott Szergej Lavrov orosz külügy- és Gyenyisz Manturov ipari miniszterrel.

Szijjártó Péter tárgyalt Alekszandr Novak energiaügyi miniszterrel, majd a nap folyamán megbeszélést folytat Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával.

A miniszter elmondta, hogy szeptember végére kétmilliárd köbméter gáz érkezik a magyar gáztározókba. Parafálták azt a megállapodást is, amelynek keretében újabb kétmilliárd köbméternyi gáz a jövő évben Ausztrián keresztül érkezik majd Oroszországból.

Felhívta a figyelmet arra a bizonytalansági tényezőre, hogy Oroszország és Ukrajna között még mindig nincs a jövő évre érvényes tranzitmegállapodás a gázszállításokra. Mint mondta, Magyarországnak ezért biztosítania kell, hogy az elvileg Ukrajnán keresztül jövő gázmennyiség még az idén beérkezzen a magyar gáztározókba.

Szijjártó Péter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is találkozott. Kép: MTI/KKM/Burger Zsolt. azüzlet.hu
Szijjártó Péter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is találkozott. Kép: MTI/KKM/Burger Zsolt

Magyarország energiabiztonsága és külgazdasági teljesítménye szempontjából is kiemelt jelentősége van az Oroszországgal folytatott együttműködésnek – mondta a miniszter.

“Azt látjuk, hogy a nagy nyugat-európai országok dinamikusan bővítik az Oroszországgal folytatott gazdasági, kereskedelmi befektetési együttműködéseiket. Mi még ennél az ütemnél nem tartunk, de a mai napon kötött megállapodások ismét előrelépést jelentenek a magyar energiaellátás és a magyar külgazdasági teljesítmény fokozása szempontjából” – fogalmazott a miniszter az MTI jelentése szerint.

Közölte, hogy mostantól már a 2021-es évről és az azt követő időszak gázellátásáról fog tárgyalni.

Jó hírnek nevezte, hogy az orosz olajszállítások ismét megindultak Magyarországra, a magyar és az orosz vállalatok tisztázni tudták a minőségi problémákat, amelyek az olajszállítás leállításához vezettek.

Méltatta, hogy tovább nő a magyar gyógyszeripar oroszországi jelenléte, miután a Richter, amely eddig is már több mint 100 millió eurót fektetett be az orosz piacon, a Cariprazine elnevezésű termékét gyártani fogja Oroszországban. A Reagila márkanéven forgalomba hozandó gyógyszert már regisztrálták, jelenleg arról folynak a tárgyalások, hogy felkerüljön a támogatott termékek listájára.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy még az idén közvetlen légi járat indul Budapest és Kazany között. Elmondta, hogy gazdasági megállapodást írt alá Szamara megyével, amely Oroszország egyik autóipari vezető térsége.

Beszámolója szerint véglegesítették a két ország közötti szociális biztonsági együttműködésről szóló megállapodás szövegét is, így hamarosan az is aláírható lesz.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás