Kezdőlap Mozaik Örülnek a diákok, emelik a Mészáros Alapítvány havi ösztöndíját
No menu items!

Örülnek a diákok, emelik a Mészáros Alapítvány havi ösztöndíját

A következő tanévtől 150 ezer forintra emelik a Mészáros Alapítvány ösztöndíjának havi összegét – közölte a Mészáros Csoport.

Mintegy 140 ösztöndíjas hallgató részvételével sikeresen lezajlott az alapítvány hetedik alkalommal megrendezett konferenciája Balatonalmádiban, ahol a legkiemelkedőbb diákelőadók külön díjazásban részesültek. Sisa András, a kuratórium tagja az eseményen bejelentette, hogy a következő tanévtől még magasabbra emelik a pályázható ösztöndíjak havi összegét.

“A Mészáros Lőrinc által megálmodott Mészáros Alapítvány fennállása óta csaknem 1200, a Vál-völgyében – Felcsút, Alcsútdoboz, Tabajd, Vál, Vértesacsa vagy Kajászó községekben – élő, felsőoktatásban tanuló hallgató nyert ösztöndíjat több mint 700 millió forint nagyságrendben” – ismertették.

A pályázható támogatás alapösszege a következő tanévtől az eddigi havi 75 ezerről 100 ezer forintra, a legjobban teljesítő hallgatók ösztöndíja pedig 100 ezerről 150 ezer forintra növekszik.

Az ösztöndíj elnyerésének egyik feltétele – a tanulmányi teljesítményen túl -, hogy a diákoknak részt kell venniük évente egyszer az alapítvány konferenciáján, ahol az őket érdeklő legizgalmasabb és legaktuálisabb témákat jeles szakértőkkel járják körül előadások, illetve kerekasztal-beszélgetések formájában.

Emellett minden ösztöndíjasnak prezentációt kell beküldenie tanulmányi területének egy általa választott témájáról, kutatásáról. A Mészáros Alapítvány legfontosabb célja ugyanis az anyagi hozzájárulás mellett az, hogy érdemi tudás megszerzésére ösztönözze a hallgatókat a felsőfokú tanulmányaik során.

A komplex programsorozat részeként a pályamunkák benyújtói közül idén kilenc diákot választott ki a kuratórium, ők a konferencián is prezentálhattak egyetemi társaik előtt. Az előadások során a legkimagaslóbb teljesítményt nyújtó négy hallgatót díjazták is.

A kuratóriumi tagok döntése alapján a legjobbnak bizonyult az előadók közül Fülöp Bianka, aki “Minőség és fenntarthatóság: az ökológiai gazdálkodás lehetőségei napjainkban” témában adott elő; Képíró Ádám “A holnap energiája a ma kérdése – Merre tart hazánkban az épületenergetika?” című prezentációjával érdemelt ki elismerést; Tóth Máté orvostanhallgató “PEMF – Alternatív gyógyászat” témakörben tartott előadást. Pálinkás Máté “Meglepő gyártási innovációk” címmel megtartott bemutatója különdíjat kapott.

“A kétnapos szimpózium kimagasló sikernek örvendett a résztvevő diákok körében, amely az ismeretek bővítésén túl kiváló alkalom volt a felhőtlen szórakozásra, a gondolatébresztő beszélgetésekre és új ismeretségek kialakítására is” – zárul a közlemény.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fehérvári ősz gasztro élményekkel fűszerezve

Az Albatrosz Repülő Egyesület szervezésében megvalósuló repülőnap azonban idén sem csak a repülés szerelmeseinek kínál programokat

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 
Hirdetés

Hírek

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.