Kezdőlap Turizmus Összeomlott a turizmus - itthon mentőterv készül
No menu items!

Összeomlott a turizmus – itthon mentőterv készül

Soha nem volt ilyen helyzetben a világ turizmusa, mint most, a koronavírus-járvány miatt. A helyzet itthon is drámai, hétpontos akcióterv készül – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.

Hozzátette: Európába 89 százalékkal kevesebb repülő érkezett más kontinensről, mint egy évvel korábban ilyenkor, húsvétra az európai turizmus 85 százalékkal fog visszaesni.

A kormány várakozása szerint a vírus júniusban tetőzhet Magyarországon, a helyzet rendkívül gyorsan változik – mondta, és példaként említette, hogy az MTÜ-höz tartozó Mahart Passnave-nál a tegnapi 32 kikötői lemondás után mára mindent lemondtak, szállodahajó nem fog érkezni Budapestre április végéig.

Ismertette: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adataiból az látszik, hogy

napról napra nő a visszamondások száma, a márciustól induló három tavaszi hónapra összesítve a külföldi vendégektől érkezett közel 163 ezer foglalás 24 százalékát mondták le.

A top10 küldőpiac közül a legnagyobbnak számító Németország esetében 14,9 százalékos a tavaszi lemondási arány. Magas a tervezett utak lemondási aránya Izraelből (43,2 százalék), Olaszországból (43,2 százalék) és Romániából (27,9 százalék). A belföldi foglalások közül a külföldiekhez képest arányaiban kevesebbet, 14,9 százalékot mondtak le.

Guller Zoltán

Budapesten a foglalások visszamondásának aránya Kína (57 százalék) és Izrael esetében (44 százalék) a legmagasabb. A visszaesés vidéken nem ilyen mértékű, a húsvéti foglalások megmaradtak, 10-15 százalékos a lemondások aránya. A nyári szezon a reményeik szerint megmenthető – mondta a vezérigazgató.

Guller Zoltán azt mondta, hogy a lehetséges megoldásokon dolgoznak jelenleg, ha minden jól sikerül, akkor 10 hónap alatt visszaállhat a turizmus a 2019-es szintre. Az MTÜ minden reklámkampányt leállított a járvány végéig, utána indít belföldi, és külföldi kampányokat.

Hétpontos akciótervet terveznek a kormány elé vinni, ezek között lesz forgalomélénkítő kampány, vagy a létrehozott vis maior alap felhasználása.

Hozzátette, hogy az elkezdett turisztikai fejlesztések folytatódnak a helyzet ellenére.

Az EU-ban turisztikai “Marshall-tervet” készítenek az ágazat helyreállítására – jelezte.

A napokban Varga Mihály pénzügyminiszter is beszélt a koronavírus-járvány várható negatív gazdasági hatásairól, kiemelve a turizmust.

A tárcavezető szerint a szállodaiparban a 40-50 százalékos foglaláslemondás sem ritka, nemcsak a kínai, hanem az európai vendégek is elmaradnak. A turisztikai és a vendéglátószektor ezt nagyon meg fogja szenvedni, úgy vélte, jó eredmény lesz, ha nullszaldóra ki tudnak jönni.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás