Kezdőlap Cégvilág Osztalék. Részvényenként 1300 forintot fizet a Zwack
No menu items!

Osztalék. Részvényenként 1300 forintot fizet a Zwack

A Zwack éves közgyűlése az igazgatóság javaslata alapján jóváhagyta a részvényenkénti 1300 forint, vagyis összesen 2,6455 milliárd forint osztalék kifizetését.

A Zwack úgy számol, a 2021-2022-es üzleti évben érheti el újra úgy a 2 milliárd forint körüli adózott eredményt. Illusztráció: MTI/Illyés Tibor

A társaság tájékoztatása szerint a részvényarányos kifizetés július 24-én kezdődhet. Az 50 százalékot 1 részvénnyel meghaladó többségi tulajdont a Zwack és az Underberg család, további 26 százalékot pedig a Diageo csoport birtokol. A többi részvényen csaknem 2600 intézményi- és magánbefektető osztozik.

A közgyűlés elfogadta a 2018-2019-es üzleti évről és a 2019-2020-as tervekről szóló beszámolót, valamint az igazgatóság, a felügyelőbizottság és a könyvvizsgáló jelentését. A Zwack részben a növekvő fogyasztással magyarázza, hogy a bruttó árbevétel 14,2 százalékos növekedéssel 26.341 milliárd forintot, az adózott eredmény 20,0 százalékos növekedéssel 2.623 milliárd forintot ért el. Kiemelték a népegészségügyi termékadó januári bevezetését is, mivel nagyrészt ennek tulajdonítják a belföldi értékesítés nettó árbevételének 14,7 százalékos, 1,82 milliárd forintos növekedését, miközben az export árbevétel 2,5 százalékos visszaeséssel 1.501 milliárd forintra csökkent. Utóbbi egy részét az olaszországi disztribútorváltás miatti egyszeri hatásnak tekintik.

A társaság a decemberi elővásárlások, valamint a jelentős januári jelentős áremelés miatt számított arra, hogy az idei első negyedévben a bruttó árbevétel 18,7 százalékkal, a nettó árbevétel pedig 23,8 százalékkal csökkent. Az üzleti év egészét a belföldi fogyasztás 3,5 százalékos emelkedésével, valamint visszafogott marketing- és a működési költségekkel tervezték, de az alapanyagköltségek és az adóterhek emelkedése miatt az adózott eredmény így is jelentősen, több mint 40 százalékkal eshet vissza. Számításaik szerint a 2 milliárd forintot várhatóan a 2021-2022-es üzleti évben érhetik el újra.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás