Kezdőlap Hírek Ötletpályázat. Lenin mehet - a mauzóleum marad
No menu items!

Ötletpályázat. Lenin mehet – a mauzóleum marad

A Lenin-mauzóleum a moszkvai Vörös téren. Kép forrása: Wikipedia

Az orosz építészszövetség pályázatot írt ki a moszkvai Vörös téren álló Lenin-mauzóleum hasznosítására, miután újra napirendre került a bolsevik vezető bebalzsamozott holttestének elszállítása az UNESCO védelme alatt álló épületből.

A koncepcióversenyen – amelyre Oroszországból és a FÁK-tagállamokból bárki pályázhat rajzaival – a tervek szerint a november 11. és 13. között fognak eredményt hirdetni, a moszkvai Zodcsesztvo (Építészet) fesztiválon. Az építészszövetség közleményében egyebek között rámutatott, hogy Lenin holttestének közszemére tétele történelmi hiba, ellentétes a korszerű emlékezetfelfogással és az orosz ortodox hagyománnyal is.

Maga a mauzóleum ugyanakkor az UNESCO védelme alatt áll a Kreml és a Vörös tér által alkotta egység részeként.

Az építészszövetség azt javasolta, hogy maga az épület átalakítás nélkül maradjon meg és váljon a Scsuszev nevét viselő, a közeli Vozdvizsenka utcán található állami építészeti múzeum részévé.

Az elképzelés szerint a falak között az Aleszej Scsuszev (1873-1949) vezető orosz-szovjet várostervező és építész által megtervezett mauzóleum deszka-, fa- és gránitváltozatának történetét mutatnák be. A pályázatot elbíráló zsűribe mások mellett meghívást kapott Olga Ljubimova kulturális miniszter és Jelena Gagarina, a Kreml múzeumegyüttesének igazgatója, a világ első űrhajósának lánya is.

A mauzóleum jövőjével kapcsolatban a szovjet-orosz rendszerváltás küszöbén, majd 2017-ben, a bolsevik forradalom századik évfordulóján éleződött ki ismét a vita, de még mindmáig nem dőlt végérvényesen. Maga Lenin nem kezdeményezte, hogy bebalzsamozzák, és bár erről dokumentált bizonyítékot nem találtak elterjedt vélekedés, hogy azt szerette volna, hogy az anyja mellé temessék el Szentpéterváron.

Gennagyij Zjuganov az Oroszországi Föderációi Kommunista Pártjának vezetője, aki április 22-én, Lenin születésének 150. évfordulóján maga is részt vett a mauzóleumnál megrendezett koszorúzáson, a szombaton “mocskos provokációnak” bélyegezte a pályázat kiírását, amelynek célja szerinte nem más, mint a társadalmi konfliktus felszítása. Mint mondta, a kommunisták senkit sem engednek az emblematikus síremlékhez nyúlni.

Zjuganov korábban az állította, maga Vlagyimir Putyin elnök ígérte meg neki, hogy Lenin marad, ahol van. Putyin évekkel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy Lenin eltemetését óvatosan kell kezelni, és nem érdemes olyan lépéseket tenni, amelyek megosztják a társadalmat.

A befolyásos orosz ortodox egyház, amelynek több vezetője korábban az elhantolás mellett érvelt, a forradalom centenáriumának évében szintén kiváráspárti volt. Annak ellenére is, hogy 2017-ben mind az állami VCIOM közvélemény-kutató intézet és a Jurij Levada Független Elemzőközpont egyaránt mintegy 60 százalékban állapította meg akkor azoknak az arányát, akik szerint Lenint el kellene már végre temetni.

A hatályos orosz törvények szerint halottat újratemetni egyébként csakis a rokonok beleegyezésével lehet, márpedig Lenin unokahúga, Olga Uljanova nem ezt akarja.

Lenin tartósított holttestének már a halálának évében, 1924-ben mauzóleumot emeltek. Az eredeti falemez-, majd tömörfa-piramist 1930-ban kőépítmény váltotta fel. A díszkriptában 1953 és 1961 között Sztálin szarkofágját is elhelyezték, ám “a népek atyját” a személyi kultusz elítélése után a Kreml falánál kialakított dicsőség-nekropoliszba vitték át.

Az épületet a 70-es években kívül-belül felújították, majd a hátsó traktust 1983-1984-ben megtoldották egy rejtett mozgólépcsővel is, amelyen a korosodó pártvezetők megerőltetés nélkül juthattak fel a mellvédre, ahonnan a felvonulóknak integethettek. 2013-ban újabb nagyszabású tatarozást hajtottak végre.

A bolsevik vezető bebalzsamozott holttestének élethű formában tartását szolgáló biokémiai munkálatokat korábban mintegy kétévente végezték el. Sajtóértesülések szerint ez legutóbb 2017-ben történt meg, a Gyógy- és Illatos Növények Összoroszországi Tudományos Kutatóintézete kivitelezésében. A bolsevik vezető öltözékét néhány évente szokták cserélni.

A mauzóleum bejáratnál 1924 és 1993 között óránként váltották a díszőrséget. Az épület, benne az üvegszarkofággal, hétfő és péntek kivételévek reggel tíztől délután egy óráig ma is ingyenesen látogatható.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás