Kezdőlap Gazdaság Palkovics: a minimálbért nem uniós szinten kell szabályozni
No menu items!

Palkovics: a minimálbért nem uniós szinten kell szabályozni

Palkovics László. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Magyarország elfogadja a minimálbérre vonatkozó európai uniós elveket, azonban az az álláspontja, hogy a szabályozást a tagállamoknál kell hagyni – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter Portóban, miután megbeszélést folytatott Ana Mendes Godinho portugál munkaügyi és szociális miniszterrel a szociális kérdésekkel foglalkozó, csúcsszintű EU-tanácskozást megelőzően.

A közmédiának Palkovics László elmondta, hogy a találkozón megosztották egymással a koronavírus-járvány alatti munkaerőpiaci tapasztalatokat, és szóba került az európai minimálbér kérdése is. A miniszter kijelentette, hogy a kormánynak ezen a csúcstalálkozón is kiemelkedő törekvése a munkavállalók védelme.

Álláspontja szerint a minimálbér szabályozását az unióban a tagállamoknál kell hagyni, hiszen ők rendelkeznek azzal az eszközrendszerrel, amelynek alapján a minimális bért értelmezhetően tudják befolyásolni.

Magyarországon 2010 és 2021 között 128 százalékkal nőtt a minimálbér, más megoldások alapján ennyit nem lehetett volna elérni – hangoztatta Palkovics László.

A pandémia tapasztalatairól szólva elmondta, hogy járvány okozta gazdasági nehézségek közepette az európai országok jelentős része egyebek között a rövidített munkaidő révén tudta támogatni a munkavállalókat. Ezen belül Portugália és Magyarország is bevezette azt, hogy a munkavállalók egy része egyéni fejlesztésként külön tréningen vett részt. Mindkét országban tartottak emellett informatikai, digitális képzéseket, ezeknek a tapasztalatai mindkét oldalon sikeresek.

Szóba került a távmunka szabályozása is, ahol a két ország eltérő megoldást választott. Magyarország a túlszabályozás elkerülésére törekedett, a munkaadók és a munkavállalók megállapodására bízta néhány keretszabály létrehozását. Portugáliában viszont kötelezővé tették a távmunkát ott, ahol erre lehetőség volt. Mindkét országban kedvezőek ennek tapasztalatai, Portugáliában huszonegynéhány százalék tudott otthonról dolgozni, Magyarországon a távmunkában tevékenykedők aránya 2 százalékról 17 százalékra ment fel.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik
Hirdetés

Friss

TBC-s marhákat találtak Veszprém megyében

Gümőkór (tuberkolózis) fertőzöttséget igazoltak május végén egy Veszprém megyei állattartó telepen a Nébih szakemberei. A fertőzésre a vágóhídi, hatósági állatorvos felügyeleti rendszer vizsgálatai alapján derült fény. A fertőzés forrását vizsgáló járványügyi nyomozás folyamatban van.

Atomhatalmak – csőre töltve. Több ezer nukleáris robbanófej vár bevetésre

Bár tavaly tovább csökkent a nukleáris robbanófejek száma a világon, ezen belül a bevethetőké éppen hogy nőtt, ráadásul a koronavírus-járvány éve alatt az atomhatalmak széleskörűen fejlesztették fegyverarzenáljukat, folytatták modernizációs programjaikat - állapította meg éves jelentésében a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).

KSH: a járvány előtti szintet is meghaladta az ipar

Áprilisban az ipari termelés 58,8 százalékkal meghaladta az előző év áprilisának rendkívül alacsony bázisszintjét, amely a járványügyi intézkedések miatt tavaly 36,9 százalékkal esett vissza 2019 azonos hónapjához viszonyítva. A termelés volumene idén áprilisban a nyers adat szerint 1,7 százalékkal meghaladta a 2019. áprilisi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Ittasan tört-zúzott a nyíregyházi sportarénában – több milliós a kár

Több millió forint kárt okozott a nyíregyházi Continental Arénában egy részeg rongáló, aki kinyitotta a tűzoltócsapokat, üvegeket tört be és italautomatákat borogatott - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hírek

Atomhatalmak – csőre töltve. Több ezer nukleáris robbanófej vár bevetésre

Bár tavaly tovább csökkent a nukleáris robbanófejek száma a világon, ezen belül a bevethetőké éppen hogy nőtt, ráadásul a koronavírus-járvány éve alatt az atomhatalmak széleskörűen fejlesztették fegyverarzenáljukat, folytatták modernizációs programjaikat - állapította meg éves jelentésében a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).

Ittasan tört-zúzott a nyíregyházi sportarénában – több milliós a kár

Több millió forint kárt okozott a nyíregyházi Continental Arénában egy részeg rongáló, aki kinyitotta a tűzoltócsapokat, üvegeket tört be és italautomatákat borogatott - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Japán. Elismerték bűnösségüket a volt Nissan-vezér szöktetői

Bűnösnek vallotta magát Tokióban két amerikai - apa és a fia -, akiket azzal vádolnak, hogy törvényt szegve segédkeztek Carlos Ghosn, a Nissan-Renault-Mitsubishi autóipari szövetség egykori vezérigazgatójának megszöktetésében - jelentették hírügynökségek.

Nőnek adta ki magát – intim fotókat csalt ki, majd zsarolta férfitársát – Felfüggesztettet kapott

Társkereső oldalon nőnek hazudta magát, az álprofillal egy férfivel sűrűn csetelt, akitől intim képeket is kicsalt. Később ezekkel zsarolta meg a a megtévesztett férfit. Jogerősen 20 hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt és több mint egymillió forintos kártérítésre kötelezete a Zalaegerszegi Törvényszék a zsarolót.

Olaszország. A közmédia, a RAI alkalmazottai lehettek a tolvajok – Elloptak 120 műalkotást

Eltűnt 120, a RAI olasz közmédia tulajdonában lévő műalkotás...

ORFK: fokozott rendőri ellenőrzés lesz a foci Eb alatt

A rendőrség megfelelően felkészült a labdarúgó Európa-bajnokság Magyarországon rendezett eseményeihez kapcsolódó feladatok végrehajtására - jelentette ki az EURO-2020 nemzeti vezetési pont vezetője.

Öt év börtön. Okmányirodában gyártotta a hamis útleveleket

A Fővárosi Törvényszék - másodfokon - jogerősen 5 év börtönbüntetésre ítélt egy okmányirodai ügyintézőt, aki ellen bűnszövetségben elkövetett embercsempészés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt emelt vádat az ügyészség.

Forradalmi műtét. Koronavírusos donor szívét kapta meg egy fiú

A világon először hajtottak végre koronavírussal fertőzött donorszervvel szívátültetést egy gyereken a vatikáni Bambino Gesu gyermekkórházban.

Felvételeket küldött a Marsról a kínai rover

Bemutatta a Csu-zsung marsjáró által készített első felvételeket a kínai nemzeti űrhivatal.

Felmelegedés – Precedens. Szaporodásra képes sokezer éves organizmusok pihennek Szibériában?

Olyan 24 ezer éves, fagyott araszoló kerekesférgeket (Bdelloidea rotifera) találtak orosz kutatók a szibériai permafrosztban, amelyek kiolvasztás után képesek szaporodni.

Koronavírus: tíz nap fizetett pótszabadság a védekezésben részt vevőknek

Tíz nap fizetett többletszabadságra jogosultak a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevő emberek a kormány szerdai döntésének értelmében - tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK), emlékeztetve Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésére.

Süt a hétvégén a nap – némi ború és csapadék is lesz

A hétvégén is sok lesz a napsütés. A vasárnapra...

Gazdaság

Tőzsde – Csúcsot döntöttek az elsődleges kibocsátások

Az elmúlt 20 év legjobb eredményét produkálta a tőzsdei bevezetések (IPO) nemzetközi piaca 2021 első negyedévében: 85 százalékkal 430-ra emelkedett az elsődleges tőzsdei részvénykibocsátások száma, összesített értékük pedig 271 százalékkal 105,6 milliárd dollárra nőtt - közölte az EY könyvvizsgáló.

EBRD: a járvány alatt is csökkentek a térségi bankrendszerek nem teljesítő kinnlevőségei

A koronavírus-járvány ellenére is csökkent tavaly a közép- és kelet-európai gazdaságokban a nem teljesítő banki kinnlevőségek (NPL) összege, elsősorban a masszív kormányzati beavatkozások miatt - közölte hétfőn Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A kimutatás szerint Magyarország azon térségi országok között van, amelyekben a legnagyobb mértékben csökkent a problémás követelésállomány.

A dupla sas érme a világ legdrágábbja lett – 19,5 millió dollárért cserélt gazdát

A világ legértékesebb numizmatikai ritkaságainak egyike, egy 1933-ban Amerikában vert "dupla sas" aranyérme 19,5 millió dolláros (5,58 milliárd forint) rekordáron kelt el egy keddi...

BÉT. Történelmi csúcson a BUX – Éves csúcson az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 290,55 pontos, 0,60 százalékos emelkedéssel, 48 546,45 ponton zárt kedden.

MNB: a bankrendszernek a kilábalásban is fontos szerep jut

A magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége továbbra is erős, javult a szektor tőkehelyzete, miközben a bankok likviditása a korábbi magas szintről is bővülni tudott - ismertette a jegybank júniusi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda kora estére a reggeli szintekkel összevetve.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom