Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Papírpénz helyett digitálisan fizetünk majd?
No menu items!

Papírpénz helyett digitálisan fizetünk majd?

Hogyan lehetne vásárlásaink során gyorsabb, biztonságosabb és legfőképpen olcsóbb fizetőeszköz a forint? A megoldás a központi bankok által kibocsátott digitális jegybankpénz (CBDC), amely a készpénz teljes értékű digitális változata lehet.

A PwC elemzői kutatásukban azt vizsgálták, hogy a bevezetés mely fázisában vannak a jegybankok világszerte, illetve hogy milyen kísérleti projektek meghatározóak a bankközi és lakossági alkalmazásoknál. Az utóbbi esetében a legjelentősebb pozitív hatásként a pénz elérhetőségének növelését emelik ki a szakértők, hiszen a digitális jegybankpénz internetkapcsolat és számlanyitás nélkül is elérhetővé válik.

A készpénzhasználat visszaszorulása, az alternatív digitális fizetőeszközök, mint például a kriptovaluták központosított pénzügyi rendszeren kívül való megjelenése a jegybankok szuverenitásának fokozatos csökkenését eredményezi. A hétköznapokból is jól ismert digitális számlapénzt a kereskedelmi bankok hozzák létre – ellentétben a készpénzzel -, emiatt viszont az általuk viselt kockázat tranzakciós díj formájában drágítja a pénzmozgást. Milyen megoldás létezhet a pénzügyi rendszerekben ezen problémák feloldására?

Növekvő érdeklődés a jegybankoknál

 Világszerte a jegybankok több mint 80 százaléka elkötelezett a CBDC megoldások kutatása iránt, sőt több esetben már a bevezetés fázisában tartanak. A felhasználási esetek egyre kézzelfoghatóbbá váltak az utóbbi évben. Ezt mi sem szemlélteti jobban, mint hogy a téli olimpián már az elérhető fizetési lehetőségek között szerepelt a kínai e-CNY nevű digitális jegybankpénz is. A tanulmány alapján 2022-ben a kutatások, tesztelések és ezáltal a potenciális bevezetések is felgyorsulhatnak” – hangsúlyozza Nagy Ádám Gusztáv, a PwC Magyarország Technológiai tanácsadási üzletágának igazgatója.

A PwC szakértője szerint fontos kiemelni, hogy a digitális jegybankpénz bevezetésével a pénzügyi rendszer élénkítése a legfőbb cél, nem pedig a meglévő kétszintű bankrendszer és tranzakciós rendszerek kiváltása, teljes újragondolása. Utóbbi a fejlett gazdaságok esetében beláthatatlan következményekkel járhat, akár komolyabb válsághoz is vezetne. A tervezés során éppen ezért kulcsfontosságú az infrastrukturális és rendszerfelépítési szempontok mellett a központi és kereskedelmi bankok kapcsolódási pontjainak feltérképezése, és a szoros együttműködés kiépítése a CBDC rendszer tervezése során.

Eltérő célok a fejlett és a fejlődő országokban

A PwC tanulmányának eredményei alapján jól látszik, hogy a fejlett országok esetében jellemzően a bankközi elszámolásokra használt nagykereskedelmi CBDC kísérleti projektek a meghatározóak. A fejlődő országok esetében pedig a pénz elérhetőségét növelő lakossági megoldások, hiszen a digitális pénz akár offline és számlanyitás nélkül elérhetővé válik. Utóbbira jó példa a CBDC index riportban első helyen szereplő Nigéria, ahol a digitális jegybankpénz hatására a lakosság pénzügyi rendszerbe való bevonódása 64 százalékról 95 százalékra nőtt, és a tranzakciók értéke 29 milliárd dollárral növelte az ország GDP-jét. Ezenkívül a bevezetés pozitív hozadéka a feketegazdaság, a visszaélések és csalások visszaszorítása is, valamint hogy robosztus működése miatt a CBDC fizetési rendszer még krízishelyzetben is elérhető.

A CBDC-k további előnye, hogy jelentősen felgyorsíthatják a határokon átívelő tranzakciókat. A technológia egyik legjelentősebb víziója a jegybankokat átívelő multi-CBDC platformok kiépítése, amelyek esetében már a valuták közötti átváltás, valamint a számos köztes bankot átívelő jóváhagyási folyamat sem jelentene kihívást. Így nem véletlen, hogy a tanulmányban a nagykereskedelmi CBDC-k között első három helyen szereplő ország esetében – Thaiföld, Hong Kong, Szingapúr – a kutatások már nemcsak a nemzeti, hanem nemzetközi alkalmazásokra terjednek ki” – teszi hozzá Nagy Ádám Gusztáv.

Technológiai szempontból a CBDC-t sokan a blockchainnel együtt említik, pedig a hagyományos rendszereken ugyanúgy megvalósítható, mint ahogyan a kínai digitális jegybankpénz esetében is látható. A kísérleti projektek döntő többségében a blockchain tesztelése is zajlik, ám a tanulmány eredményeiből az látszik, hogy az éles bevezetések többsége még nem az innovatív megoldásra épít. Kétségkívül viszont a jövőben a blockchain elősegítheti a jegybankok rendszereire építhető megannyi innovatív pénzügyi szolgáltatás fejlesztését.

Úton a digitális forint?

A Magyar Nemzeti Bank digitális pénzügyi fejlesztéseinek egyik kulcs vizsgálati területe a digitális jegybankpénz kialakításának lehetőségei. Több kísérleti projekt keretében zajlik a nagykereskedelmi és lakossági CBDC, valamint a blockchain technológia tesztelése, ezenkívül az MNB a Szingapúr által kezdeményezett Dunbar multi-CBDC projekt tagja. A jegybank megközelítése szerint egy hatékony CBDC rendszer kialakítása csak a bankszektor és az innovatív szolgáltatók szoros együttműködésével lehetséges. A bevezetés lehetősége viszont jelentősen függ a digitális euró későbbi kutatási eredményeitől is” – mutat rá Somogyi Imre, a PwC Magyarország pénzügyi tanácsadási területért felelős igazgatója.

A CBDC rendszerek széles körű bevezetése csak hosszú távon várható, viszont a következő évtized egyik legnagyobb pénzügyi rendszert érintő újítása lehet, ami alapjába véve fogja megváltoztatni a pénzkezelésünk körülményeit.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...