Kezdőlap Gazdaság Pest Vármegyei kamara elnök: a fenntarthatóság versenyképességi kérdés
No menu items!

Pest Vármegyei kamara elnök: a fenntarthatóság versenyképességi kérdés

Vereczkey Zoltán

A Covid járvány okozta válságból való sikeres kilábalás után is a vállalkozók szakmai támogatását és naprakész információhoz juttatását tartja a legfontosabbnak Vereczkey Zoltán a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara (PMKIK) elnöke. Hangsúlyozva: mivel Pest Vármegye kiemelkedően fontos szerepet tölt be Magyarország gazdasági életében, rendkívül fontos, hogy az itt tevékenykedő vállalkozások az első között ismerjék fel a versenyképességüket is erősítő fenntarthatóság és a zöld átállás fontosságát.

„Pest Vármegye területileg Magyarország második legnagyobb vármegyéje, amely egyben a legnépesebb 1,27 millió lakosával és a legsűrűbben lakott térség is. Különleges helyzetét földrajzi elhelyezkedése adja, egyrészt azzal, hogy az M0-ás körgyűrű által összefogva ide fut az ország összes sztrádája, másrészt azzal, hogy a főváros közelsége és a jól képzett szakemberállomány okán, rendkívül kedvező lokációt biztosít a magyar és a külföldi tőke zöldmezős befektetéseihez. Jól mutatja Pest Vármegye gazdasági súlyát, hogy miközben valamennyi iparág jelen van, 2022-ben a hazai GDP több mint 17 százalékát, ötezer milliárd forintnál is nagyobb értéket állítottak elő Pest Vármegyében”- rögzíti a tényeket Vereczkey Zoltán.

Az elnök szerint Pest Vármegye másik különlegessége, hogy nem egy központi helyről irányítható terület. Ezért kamarai szempontból a kis, regionális központokkal kell kapcsolatot tartaniuk.

„Ebből a különleges helyzetből ered az is, hogy miközben a vállalkozóknak minden más vármegyében kialakul a megyecentrum irányába érzett lokálpatrioitizmusuk, Pest Vármegyében az egy önálló központ hiánya miatt, ilyen jellegű decentrumok sokasága alakult ki. Jellemző, hogy ha egy vidéki vállalkozótól megkérdezzük, hogy hol született, azt mondja, hogy én szabolcsi vagyok, vagy én nógrádi vagyok. Amire természetesen felettébb büszkék is. Azt viszont ritkán hallani, hogy én Pest vármegyei vagyok. Ezzel szemben a vármegye olyan kisebb egységekre bomlik, ahol a nagyobb városok jelentik az érzelmi kötődést. Ezek a városok lélekszámukban, vállalkozásszámukban is bőven vetekednek akár a kisebb megyeszékhelyekkel is. Ha a kamara nevében valamilyen konferenciát szervezünk, másokkal ellentétben, mi nem elégedhetünk meg azzal, hogy a megyeszékhelyen tartjuk meg az eseményt. Nekünk általában 15-17 helyen kell megtartani az adott eseményt, mint például Vácott, Gödöllőn, Cegléden, Nagykőrösön, Szigetszentmiklóson, Szentendrén, Budaörsön és Érden, hogy csak a legnagyobb centrumokat említsem. Mert a helyi vállalkozók körében teljesen érthetően az az elvárás, hogy mi menjünk hozzájuk és ne ők jöjjenek hozzánk. A kamara központi épületének adottságait kihasználva ma már minden eseményt hibrid módon tartunk meg, hogy a helyszíni jelenlét mellett az egész vármegyéből az online részvétel lehetőségét is biztosítjuk.

A kamara rendezvényein való részvételt a vármegye 160 ezer regisztrált vállalkozásának ingyenesen biztosítják. Az információ és tudásátadás mellett az optimális vállalkozói környezet megteremtésével is segíteni akarnak. Ennek kapcsán mondja a PMKIK elnöke, hogy a kamara a gazdaság “emlékezete” és “iránytűje”, mert 1995 óta folyamatosan figyelik azokat a globális, regionális és hazai gazdasági folyamatokat, amelyek a magyar gazdaság és az itt tevékenykedő cégek működési kereteit alapjaiban befolyásolják. Majd a kamara valamennyi szakmai és területi csoportja által megszerzett visszajelzéseket, információkat, tapasztalatokat feldolgozva, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve jelzik a kormányzat felé azt, hogy mivel lehetne tovább javítani az általános vállalkozási környezetet.

Ehhez kötődően Vereczkey Zoltán, a fenntarthatóság kérdését is hangsúlyosan kezeli. Kiemelve, hogy a kamarán belül 2020-ban létrehozták azt a Fenntarthatósági és Környezetvédelmi Szakmai Kollégiumot, amelynek ő lett az elnöke. Jelezve, hogy a PMKIK komolyan veszi a fenntarthatósági kérdéseket, és elkötelezett amellett, hogy a magyar vállalkozásokat a zöld átállás felé vezesse. Mert a kollégium célja, hogy összehozza a szakértőket, vállalkozókat és döntéshozókat a fenntarthatósági gyakorlatok terjesztése és a környezettudatos üzleti modellek fejlesztése érdekében.

Szavai szerint ugyanis a fenntarthatóság nem csupán egy divatos szó, hanem egy olyan alapvető szemléletmód és működési elv, amit minden szinten integrálni kell a vállalkozások működésébe. A kamara ennek érdekében számos kezdeményezést indított, többek között tájékoztatókat és workshopokat rendezett a zöld technológiák és a megújuló energiaforrások alkalmazásáról, valamint a fenntartható vállalati stratégiák kialakításáról, amelyek mindegyike gyakorlati ismeretekkel segítette a legkisebb cégek számára is egyre inkább megkerülhetetlen ESG – Environmental (környezeti), Social (társadalmi) és Governance (irányítási) – szempontrendszer szerinti működés megteremtését. Azzal a meggyőződéssel, hogy a fenntarthatóság iránti elkötelezettség hosszú távú versenyelőnyt jelent a vállalkozások számára.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás