Kezdőlap Gazdaság PM: a hiányszint mértékét fokozatosan célszerű mérsékelni
No menu items!

PM: a hiányszint mértékét fokozatosan célszerű mérsékelni

Ahogyan a Költségvetési Tanács megállapította, a várhatóan gyors gazdasági helyreállás a tervezettnél kisebb mértékű hiánycélt is lehetővé tehet, ugyanakkor a hiány mérséklését fokozatosan célszerű végrehajtani – közölte a Pénzügyminisztérium.

A tanács véleménye szerint a jövő évi költségvetés tervezetében szereplő előirányzatok összhangban vannak a tervezett makrogazdasági folyamatokkal, és a kiadások is tükrözik, hogy a költségvetés célja a gazdaság újraindítása. A tanács továbbá megállapította, hogy az Alaptörvény előírásával összhangban az államadósság-mutató csökkenése tartós marad, ugyanakkor a várhatóan gyors gazdasági helyreállás a tervezettnél kisebb mértékű hiánycélt is lehetővé tehet – emlékeztetett a tárca.

A hiány mérséklését ugyanakkor fokozatosan célszerű végrehajtani annak érdekében, hogy a költségvetés a gazdaság újraindításához, a családok, a vállalkozások és a beruházások támogatásához szükséges forrásokat továbbra is maradéktalanul biztosítani tudja – hangsúlyozza a PM.

A kormány az elmúlt években kiemelten fontosnak tartotta a költségvetés stabilitását, az államadósság csökkentését. Ennek köszönhető, hogy a koronavírus járvány előtti években rendre a GDP 3 százaléka alatt maradt a költségvetés hiánya, Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, az államadósság rátája pedig a 2010-es 80 százalék feletti szintről 2019 végére a GDP 65,5 százalékára csökkent.

A koronavírus-járvány ugyanakkor új helyzetet teremtett: a legfontosabb feladattá az emberi életek védelme és a munkahelyek megőrzése vált, ezen célok elérése érdekében pedig szükségszerű volt a korábbi évekhez képest magasabb hiányszint és átmenetileg növekvő adósságráta elfogadása. Ahogyan a tanács is rögzítette: a 3 százalékot meghaladó államháztartási hiányt az európai uniós szabályok lehetővé teszik, ugyanis az általános mentesítési rendelkezés alkalmazása várhatóan 2022-ben is érvényben marad.

Mindezzel együtt a magyar hiány- és államadósságszint európai mércével nézve is kedvezőbb az átlagnál. Az unió tagállamainak saját előrejelzései alapján 2021-ben a tagállamok átlagos hiánya a GDP 7,8 százaléka – vagyis magasabb, mint a magyar hiánycél. Idén év végére az uniós tagállamok átlagos várható adósságrátája pedig a GDP 95,1 százaléka lehet – vagyis magasabb, mint a magyar 79,9 százalékos adat.

2022-ben a kormány továbbra is csökkenő magyar adósságrátával számol, amelyet az idei évhez képest tovább mérséklődő költségvetési hiány is támogat. Ezzel szemben uniós szinten növekvő adósságráta várható.

A magyar adósságráta a következő években is csökkenni fog, a hiányszint mértékét ugyanakkor fokozatosan célszerű mérsékelni, annak érdekében, hogy a költségvetési politika a gazdaság újraindítását minél nagyobb mértékben támogatni tudja.

A Költségvetési Tanács véleményét kézhez kapva, a 2022-es költségvetési törvényjavaslatot május 4-én nyújtja be a kormány az Országgyűlésnek – közölte a Pénzügyminisztérium.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás