Kezdőlap Hírek PM: veszélyt jelenthet a hazai bankokra a techcégek piacra lépése
No menu items!

PM: veszélyt jelenthet a hazai bankokra a techcégek piacra lépése

A bankrendszer legújabb kihívásairól beszélt a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára, aki kiemelte, a technológiai cégek várható piacra lépésével tőkeerős, veszélyes versenytársakat kapnak a hazai bankok.

Gion Gábor elmondta: Magyarországon egyelőre még nem látszik, hogy iparági szinten a jelzálog-hitelezésbe “belenyúlnak” azok a nagy, globális, magántőke alapú befektetési alapok, amelyek máshol már megjelentek a nagyhitelezési piacon, és vélhetően hamarosan nálunk is jelen lesznek.

Az államtitkár ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: ez kihívás a bankoknak, ezek az alapok új, nagyon tőkeerős versenytársak. Ugyanakkor “szabályozottságuk alacsonyabb, mint a bankoké”, alacsonyabb költségszinten dolgoznak, a befektetőket sokkal hatékonyabban összekapcsolják a számukra megfelelő projektekkel, ezzel “ki tudják árazni a bankokat a piacról“.

Hozzátette: a kis technológiai cégek is kihívást jelentenek a bankrendszernek, ezek a fintechek, a digitális pénzügyi világ szereplői a tranzakciós piacra “mennek be”, de ezekre a bankrendszer fejlesztéseivel már egyrészt megtalálta a választ, másrészt pedig felvásárolja ezeket a fintecheket.

Ami sokkal veszélyesebb a bankoknak, az a nagy technológiai cégek belépése a piacra, főként a lakossági fizetési rendszerek piacára.

Ezen társaságoknak ugyancsak az a versenyelőnyük, hogy más szabályok alá esnek, másrészt pedig üzletpolitikailag nagyok kreatívak, agresszívak, mozgékonyabbak.

A bank ilyen szempontból lomhább – jegyezte meg Gion Gábor, hozzáfűzve: ezen online kereskedő cégek tőkeerősek, személyre szabottak, saját fogyasztóik viselkedését tökéletesen ismerik.

Fogalmazása szerint a gazdaságfejlesztést szem előtt tartva megnyugtató, hogy a bankpiac több szereplője is megértette és megválaszolja a változó környezet ezen kihívásait. A szabályozó versenysemleges környezetet kíván teremteni a meglévő és az újonnan piacra lépők számára, a fogyasztói tudatosság fejlesztése meghatározó aktuális feladat, amiben elismerést érdemel a bankszektor, a piaci szereplők aktivitása, hiszen segítik az ügyfelek megalapozott döntéseit.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Letette a hivatali esküt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke

Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata szerint Varga Mihály a kormányfő javaslatára keddtől 6 éven át lesz a jegybank vezetője.

Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók

  Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...

Családi adóparadicsom lesz Magyarország

Megnyitják a kétgyermekes édesanyák esetén is az szja-mentességet: 2026 elejétől négy lépésben fokozatosan fogják ezt bevezetni. Először a 40 év alatti anyák válnak szja-mentessé, azután 2027 elejétől 50 éves korra emelik ezt a határt, majd ez 60 éves korra emelkedik, és utána életük végéig élvezhetik az szja-mentességet

Sikerrel indult a lakásbiztosítási kampány

A tájékoztató szerint a lakásbiztosítási piac minden szereplője komolyan készült a kampányra, a biztosítók például extra kedvezményeket és ajándékfedezeteket is nyújtanak. A biztosítók jelentős árversenyben vannak, de további díjcsökkenés is elképzelhető a következő napokban.

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.