Kezdőlap Hírek Puccs után. Visszaállították Mali uniós tagságát
No menu items!

Puccs után. Visszaállították Mali uniós tagságát

A volt védelmi miniszter foglalta el az elnöki széket Maliban. Fotó: Reuters/Moussa Kalapo

Visszaállította az Afrikai Unió (AU) Mali tagságát a szervezetben, amelyet az országban augusztusban végrehajtott katonai puccs után függesztett fel.

Az AU Béke és Biztonsági Tanácsának bejelentése a döntést a nyugat-afrikai országban nemrég meghozott, pozitívnak értékelt politikai fejleményekkel indokolta.

Maliban a hadsereg augusztus 18-án hajtott végre puccsot, ezt követően pedig őrizetbe vettek több magas rangú politikust is, egyebek közt Boubou Cissé kormányfőt, akit – több más magas rangú állami és katonai tisztviselőkkel együtt – októberben szabadon bocsátottak.

Bah N’Daw elnök

A hatalomátvétel során őrizetbe vett tisztségviselők szabadon engedése a nemzetközi közösség és a Maliban közvetítő Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) egyik fő követelése volt. Ibrahim Boubacar Keita megbuktatott elnököt még augusztus végén szabadlábra helyezték, majd szeptember elején Abu-Dzabiba távozhatott gyógykezelésre.

Az ECOWAS a hónap elején szintén feloldotta a bamakói vezetéssel szembeni szankciókat annak nyomán, hogy beiktatták hivatalába szeptember végén Mali ideiglenes elnökét, Bah N’Daw volt védelmi minisztert, ideiglenes miniszterelnöknek pedig Moctar Ouane volt külügyminisztert nevezték ki.

N’Daw biztonsági és védelmi ügyekben illetékes alelnökének tisztségét a hatalomtévételt vezető Assimi Goita ezredes vette át.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.
Hirdetés

Hírek

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.