Őskőkori hűtőszekrényt találtak az osztrák Tudományos Akadémia régészei az ausztriai Kremsben.
A mintegy 23 ezer évvel ezelőtt emelt kőépítményt egy jól szervezett vadász- és gyűjtögető csoport alkotta, ez eddig az egyetlen ilyen lelet ebből a korból – mondta el az ásatást vezető Thomas Einwögerer. Hasonló hústárolók azonban a mai napig léteznek.
Az Alsó-Ausztria északnyugati részének peremén lévő lelőhely az utolsó jégkorszak idején, időszámításunk előtt 24 500-18 000 évvel ezelőtt jobban hasonlított a mai Észak-Skandináviára, és jóval kevésbé a mai enyhe éghajlatú, szőlőtermelő vidékekre.
“Egészen máshogy kell elképzelni, mint ma: egy nagyrészt fűvel benőtt hideg sztyeppe a földön kúszó fenyőfajtákkal, nyírfákkal vagy fűzfákkal” – mondta Einwögerer. A klíma leginkább száraz volt, a talaj pedig egész évben fagyott (permafrost) volt. Ha nyáron felerősödött a napsugárzás, csak a felszín olvadt fel némileg, a mélyedésekben sár alakult ki.
Ez a terület igen alkalmas volt a vadászatra nagyvadakra, vonzóvá vált az őskőkorszaki vadászok számára – közölték a kutatatók.
Két kis hegyvonulat között egy katlanban a tudósok a pattintott kőkorszak korai időszakát feltáró lelőhelyen bukkantak a “kőhalomra”, melyet vélhetően rénszarvashús hűtésére, tárolására használtak az akkor élt emberek. A leletről kiderült, hogy nagyon is megtervezett volt: egy 40-szer 40 méteres nagy táborhely legmagasabb pontján kapott helyet, ahol a legszárazabb maradt a terület nedves-latyakos nyáron is.
Egy rétegben kőlemezt fektettek le, erre rétegezték a kicsontozott húst, majd ismét kövek következtek – mondta Einwögerer. Nagyjából hat ilyen rétegezés után az “építmény” fél méter magas lett, oldalai nagyjából 2,5 méter hosszúak. Végül az egészet kövekkel fedték le.
Hasonló stratégiát követnek a ma élő inuitok is Kanada északi részén. A permafrost talaj alulról nagyon jól hűti a húst, ugyanakkor a réseken befúj a szél. Ezáltal mélyhűtéssel fagyasztott hús jön létre, mely hónapokig, vagy akár tovább is megőrzi szavatosságát, ugyanakkor védve marad a ragadozóktól, például rókáktól és farkasoktól.
Ez akkoriban sokat segített a meglehetősen mobilis csoportoknak az élelemellátásban, hiszen hónapokra elhagyhatták a táborhelyet, majd visszatérve sem jelentett gondot a táplálkozás.
A helyszínen talált kőpengékből és ékszerekből az akkor élt emberek életére is következtetéseket tudtak levonni a szakértők. A csoport valószínűleg nagyon szervezetten élt. A raktározási módszert mindenesetre nagyon jól elsajátították, “mérsékelt erőfeszítéssel viszonylag sok húst tudtak konzerválni” – fogalmazott Einwögerer.
A füstöléshez akkoriban nem volt elegendő fa, a levegőn szárításhoz pedig nagy állványokra és sok időre lett volna szükség.
