Kezdőlap Gazdaság Rekordot rekordra halmoztak a nyugdíjpénztárak
No menu items!

Rekordot rekordra halmoztak a nyugdíjpénztárak

Húsz százalék fölötti átlagos hozam, rekord összegű befizetés és kifizetés – ez a nyugdíjpénztárak 2023-as mérlege. A reálhozam megvolt, a tagság viszont egyre csak öregszik. 

Soha ekkora hozamot nem értek még el a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak, mint 2023-ban. A hatalmas inflációt is túlszárnyalták, a befektetéseiken csaknem 340 milliárd forintot kerestek, ami nagyjából 21 százalékos hozamot jelent, ami 3-4 százalékos reálhozamnak felel meg. A tavaly a befektetéseken elért eredmény olyannyira kiemelkedő volt, hogy több mint a két és félszerese lett a korábbi, 2019-es nyugdíjpénztári rekordnak. Akkor 133,75 milliárd forint volt a befektetések együttes eredménye.

A gigantikus mértékű hozam mellé rekord összegű tagdíjbefizetés is társult, az 1,073 milliós tagság összesen több mint 128 milliárd forintot tett be az egyéni számláira, amihez a munkáltatók további 42,3 milliárd forinttal járultak hozzá. Előbbi 8, az utóbbi csaknem 13 százalékos növekedés 2022-höz képest. Ez mindkét esetben elmarad ugyan az inflációtól, de még így is szép eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy a tagok száma az év során 19 ezer fővel csökkent, és a meglévő tagokra is jellemző, hogy a fix összegre beállított havi befizetéseken lassabban változtatnak – értékeli a számokat Herman Bernadett, a Bank360.hu vezető szakértője. 

A kifizetések is nőttek az elmúlt évben 9,4 százalékkal, 139 milliárd forintra. Ennek részben az lehetett az oka, hogy a tagság egyre idősebb, és többen mennek nyugdíjba, részben pedig az egyéb kifizetések. A tagok egy része a 2022-es gyenge teljesítmény láttán megvonta a bizalmat a kasszáktól – ezt a 2023-as rekord teljesítményt látva elhamarkodottan tették. A másik részük lehetséges, hogy a megnövekedett megélhetési költségek miatt volt kénytelen hozzányúlni az eredetileg nyugdíjcélra félretett megtakarításához. 

Rohamosan öregszik a tagság

A rekord összegű ki- és befizetések, valamint az elképesztően magas hozam eredőjeként a kasszák portfóliója 1960 milliárd forintosra duzzadt, ez az jelenti hogy egy átlagos pénztártag számláján az év végén már több mint 1,8 millió forint volt.derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 

Az idősebb tagokén persze nagyobb összeg van, mint a fiatalokén, akik közül egyre kevesebbet tudnak megszólítani és belépésre bírni a pénztárak. A 30 év alatti pénztártagok száma öt év alatt 22 ezerrel csökkent, 2022 végén már kevesebb, mint 44 ezer 16-29 éves fiatalnak volt önkéntes nyugdíjpénztári számlája. A 30-44 éves pénztártagok is egyre kevesebben vannak, 140 ezerrel csökkent ez a korcsoport öt év alatt 325 ezerre. 

Ennek részben persze nem csak az az oka, hogy az új tagok idősebbek, de a fiatalok is öregszenek az évek során. Jelenleg a 45-60 éves korosztály a legnépesebb a nyugdíjpénztári tagságon belül, 545 ezren vannak, 68 ezerrel többen, mint öt éve. A 60 év fölötti korosztályba is egyre több pénztártag lép be, 49 ezerrel nőtt ez a csoport öt év alatt, lassan megközelíti a 180 ezret a számuk. 

Természetesen minél idősebb egy pénztártag, átlagosan annál nagyobb összegű az egyenlege. A 60 év fölöttieknek 2,5 millió forint körüli megtakarítása volt 2022 végén, a 45-60 éveseknek kevesebb, mint 1,5 milliónyi. A 30-45 évesek nem egészen 900 ezer, az ennél fiatalabbak 300 ezer forint alatti átlagos egyenleggel rendelkeztek. 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás