Kezdőlap Cégvilág

Cégvilág

Az MNB csatlakozott a Mesterséges intelligencia koalícióhoz

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapító tagként csatlakozott a kormányzati, piaci és tudományos szereplők által kedden megalapított Mesterséges intelligencia koalícióhoz - közölte a jegybank.

Mesterséges Intelligencia Koalíció alakult Balatonfüreden

Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) Balatonfüreden. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia generálta kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez.

A negatív csúcs is kínai, 214 milliárd dollárral csökkent a Tencent tőkeértéke

A világ tőzsdéin jegyzett cégek közül a Tencent kínai internetes vállalat piaci tőkeértéke csökkent a legnagyobb mértékben az idén eddig, a számítások szerint 214 milliárd dollárral.

Egyre több a török cég – 1500 munkavállalót foglalkoztatnak

Gyorsan nő a török tulajdonosi hátterű cégek száma Magyarországon, a 298 vállalat harmada az utóbbi másfél évben jött létre az Opten Informatikai Kft. összesítése szerint.

AB: a kényszertörlés nem ok a tisztségviselő eltiltására

Az Alkotmánybíróság ez év december 31-ei hatállyal megsemmisítette azt a rendelkezést, amely szerint ha egy céget kényszertörlési eljárásban törölnek, akkor eltiltják azt, aki az eljárás megindításakor vagy az azt megelőző évben vezető tisztségviselő, korlátlanul felelős tag, korlátolt tagi felelősséggel működő gazdasági társaságban többségi befolyással rendelkező tag volt.

Raktárbővítéssel kerülné el a karácsonyi káoszt a Magyar Posta

Raktárainak bővítésével és egy új, nagy teljesítményű csomagfeldolgozóval készül az év végi forgalomra a Magyar Posta.

Így szervezze meg a tökéletes céges karácsonyt – 5+1 jól bevált tipp

Bár éppen csak beköszöntött az ősz, bizony itt az ideje elkezdeni a céges karácsonyi partyk szervezését. Érdemes előre gondolkozni, hiszen számos dologra kell odafigyelnünk. Hogy mitől lesz igazán felejthetetlen egy karácsonyi buli? Mutatjuk!

Év végén vége a Wizz Toursnak

2018. december 31-én befejezi tevékenységét a Wizz Air utazási irodája, a Wizz Tours online utazási szolgáltató.

Brexit – Londoni elemzők: Megállapodás nélkül az alacsonyan képzett ipari munkások milliói veszítenek

Londoni pénzügyi elemzők szerint több millió alacsonyabb képesítésű ipari munkás járhat meglehetősen rosszul, ha a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után vámok terhelnék Nagy-Britannia és...

Ékszer Tv. A versenyfelügyelet ‘valóságvizsgálatot’ rendelt el

A Gazdasági Versenyhivatal bejelentések alapján az Ékszer Tv című műsor állításainak igazát vizsgálja. Olyan jelzéseket kaptak, ami a tisztességtelenséget, a teljes félretájékoztatást valószínűsíti.

Varsó is az Európai Bírósághoz fordult a kiküldetési irányelv módosítása miatt

Lengyelország is panaszt nyújtott be  az uniós kiküldetési irányelv módosítása miatt, amelynek érvelése hasonló a magyar kifogásokkal.

Új részvénykategória-rendszer a Budapesti Értéktőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde új részvénykategória-rendszert vezet be a leendő, és a meglévő kibocsátók számára, amelynek célja, hogy a BÉT jobban illeszkedjen a legjobb nemzetközi gyakorlatokhoz.

A Volkswagen is az öreg dízelek lecserélésére ösztönöz

Az idősebb dízelek lecserélésének ösztönzésével támogatja a Volkswagen a német kormány törekvését a városi behajtási tilalom elkerülésére.

A kormány megduplázza az építőipari beruházások támogatását

A kormány újabb nyolcmilliárd forinttal megemeli az építőipari vállalkozások kapacitásnövelő és hatékonyságjavító beruházásainak támogatását szolgáló nyolc milliárd forintos pályázati keretet.

Perli a kormány az EU-t. Szabadságot korlátozó új bérszabályok?

/frissitve/A kormány úgy látja, az új szabályok aránytalanul korlátozzák a szolgáltatásnyújtás szabadságát. Valójában nem a más országba kiküldött munkavállalók védelmét szolgálják, hanem protekcionista eszköz.

Az áfamentesség tizenkétmillió forintig járhat a kicsiknek

Az uniós tagállamok pénzügyminiszterei kedden döntöttek arról, hogy támogatják a magyar kormány azon kérését, amely a kisvállalkozásoknak jelentős adócsökkentést és egyszerűsítést biztosíthat - jelentette...

Szarvason bővített csomagolócentrummal a Gallicoop

Átadták a Gallicoop Zrt. mintegy 1,69 milliárd forintból megépült új csomagolócentrumát a Békés megyei Szarvason. A fejlesztést 50 százalékban a kormány támogatta, a fennmaradó részt a vállalat saját erőből finanszírozta. 

Új szabályok, új teendők – A SZÉP kártya változásai

A napokban megkapták a munkáltatók a SZÉP kártya kibocsátóktól a tájékoztatást az új SZÉP kártya rendelettel összefüggő változásokról. A 76/2018. (IV.20.) kormányrendelet a kártya működési hátterét teljesen átalakítja. Mi a teendő? Ezt foglalja össze szakértőnk. Részletek.

Engedélyezte a felügyelet az RKOFIN Kft. tulajdonszerzését az MKB-ban

Engedélyezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy az RKOFIN Befektetési és Vagyonkezelő Kft. 10 százalékot elérő mértékű, közvetlen minősített befolyást szerezzen MKB Bank Zrt.-ben, és 10 százalékot elérő minősített, közvetett befolyást a bank leányvállalataiban

A gázszállítás ára. Alternatív források jöhetnek szóba

A jelenlegihez képest két alternatív forrás tűnik reálisnak: az egyik a Fekete-tengerből az Exxon Mobile és az OMV Petrom által kitermelendő gáz a román felségvizeken, a másik pedig, hogy a horvátországi Krk szigetén felépülő LNG-terminálból (cseppfolyósított földgáz-terminál) vásároljon gázt Magyarország.

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.