A monetáris politika irányultsága nem változott, az inflációs cél elérése továbbra is 2019 közepétől várható, de a monetáris tanács felkészült a monetáris politika fokozatos és óvatos normalizációjára - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a keddi kamatdöntés utáni háttérbeszélgetésen.
Magyarország és Oroszország gazdasági együttműködése egyre több hasznot hoz a magyar gazdaságnak - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Moszkvában.
Két és fél hónappal július elsejei indulása óta már jubilált is az online számlarendszer, a múlt héten ugyanis beérkezett a tízmilliomodik számla az adóhivatalhoz. Az új internetes rendszer úgy mérhet jelentős csapást a feketegazdaságra, hogy közben a tisztességes vállalkozásoknak könnyebbséget és újabb megrendeléseket is hozhat.
Fenntarthatósági szempontból a Mol továbbra is az egyik vezető vállalat a kelet-közép-európai régióból, amely bekerült a világ legjobbjai közé, már három egymást követő évben szerepel a Dow Jones fenntarthatósági indexben.
Gyarapodás. 2016-ban német és amerikai cégek fektettek be a legtöbbet Magyarországon, tavaly a németek után már a magyarok voltak a másodikak, az idei év első felében pedig a magyar vállalatok hajtották végre a legtöbb beruházást.
Első alkalommal adták át kedden a Parlamentben az Érték és Minőség Nagydíjat, amelyre a kiírás szerint a tanúsított minőség és az érték iránt elkötelezett vállalkozások pályázhattak; a díjat 46 pályázó 51 pályázata nyerte el.
A német pilóták szakszervezete, a Vereinigung Cockpit (VC) hétfőn este jelentette be, hogy a Ryanair alkalmazásában álló tagjai szerdán egynapos munkabeszüntetést tartanak. A sztrájk várhatóan minden Németországból induló Ryanair-járatot érint majd.
Az adóhatóság megkezdte azon adózók utólagos ellenőrzését, akik a hivatalhoz benyújtott bevallásaik alapján nem folytatnak gazdasági tevékenységet, ám a rendelkezésre álló kontrolladatokból ezzel ellentétes következtetés vonható le.
Újabb, 9,2 milliárd forintos beruházást indít a japán Bridgestone Tatabányán, amihez a magyar kormány 826 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.
Merre tart a Mercedes? Rossz jel a németországi gyártás számára, hogy a fejlesztések ellenére az akkumulátor cellákat nem ott, az új gyárakban készítik. Ezek Ázsiából érkeznek majd.
Mind az export, mind az import euróban számított értéke dinamikusan növekszik, ugyanakkor a külkereskedelmi mérleg többlete 2018-ban várhatóan alacsonyabb lesz, mint tavaly volt az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.
Júliusban az export euróban számolt értéke 11,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az import 10,6 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 373 millió euró volt, 91 millió euróval több a tavaly júliusinál - jelentette a KSH.
Az adóhatóság szeptember 10-től kezdi azon adózók utólagos ellenőrzését, akik a hivatalhoz benyújtott bevallásaik alapján nem folytatnak gazdasági tevékenységet.
Az üzleti siker alapeleme a személyes kapcsolatokból eredő bizalom – tartja Prohászka Ottó a fotó-, videó-, audió- és multimédia tartozékok nagykereskedelmi piacvezetőjének számító, idén 25 éves Hama Kft. ügyvezető igazgatója. Aki szerint a válság idején végrehajtott beruházásuk nemcsak a cég tőkeerejét jelezte, hanem a válság után, versenyelőnyt is jelentett.
Jövőre mintegy 4000 milliárd forintot szán a kormány fejlesztések finanszírozására, egyebek mellett a versenyképesség javítása érdekében - hangsúlyozta a pénzügyminiszter csütörtökön, Székesfehérváron, az Ikarus Járműtechnika Kft. kapacitásbővítő beruházásának átadásán.
Az idén 4,2-4,6 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon - közölték elemzők miután a Központi Statisztikai Hivatal kiadott második becslésében az előzetesen közöltnél 0,2 százalékponttal magasabb, 4,8 százalékos második negyedéves GDP-adatról számolt be az előző év azonos időszakához mérve.
Az ipari termelés júliusi növekedése alaposan elmaradt a várakozásoktól, , a 8 százalékos piaci konszenzustól, amit elemzők alapvetően az autógyári karbantartásokkal és leállásokkal magyaráztak.
A kevés hazai privatizációs sikertörténetek TOP listáján stabil helye van a Kontavill felvásárlásának. Az Európai piac meghatározó szereplőjének számító francia Legrand csoport az akkor veszteséges...
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek