Az idén megjelenő első vidékfejlesztési pályázati felhívások tervezetei már megismerhetőek és véleményezhetőek az Agrárminisztérium KAP-tematikus oldalán. Ezeket érdemes figyelemmel kísérni, hogy minél jobb pályázatokat nyújthassanak be a gazdálkodók.
Sikeresen, másfél nap alatt lezárult a regisztráció az Iskolában az Erdő Programra, amelyre az összes vármegyéből érkezett érdeklődés. A tavaszi időszakra ötszáz köznevelési intézmény regisztrált, ezzel több mint 30 ezer általános iskolás részesülhet erdőpedagógiai foglalkozásban.
Június 15-ig várja az oktatási intézmények javaslatát a Pénzügyminisztérium a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjra, amellyel a pénzügyi tudatosság fejlesztésében kimagasló tevékenységet végző oktatási intézményeket, pedagógusokat, valamint az egyedi eredményeket elérő diákokat díjazzák - közölte Balogh László, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára.
Több mint 40 vállalati partner várja az érdeklődőket a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) és a CaseSolvers közös állásbörzéjén április 18-20. között a BGE három karán.
Az...
Mintegy száz ország részvételével augusztus 28-tól Szegeden rendezik a 35. Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát (International Olympiad in Informatics - IOI) - jelentette be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium technológiáért felelős helyettes államtitkára.
Jelentős módosítások lépnek életbe a felsőoktatási felvételi szabályozásában 2023-ban és 2024-ben - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkára a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum (BMSZC) Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikumban.
A Pénziránytű Alapítvány a Mastercarddal együttműködésben 2021-ben indította útjára országos Bázisiskola Programját, melynek keretében ingyenes, pénzügyi tudatosságot fejlesztő foglalkozások és modern tanárképzés várja az általános- és középiskolás diákcsoportokat és a pedagógusokat.
A korábbi 50 ezer forintról 58 ezer forintra emelkedett januártól az első sikeres nyelvvizsga díjához nyújtott kormányzati támogatás - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára.
A Soproni Egyetem idén a harmadik legzöldebb hazai egyetemként került az UI GreenMetric elnevezésű világranglistára és arany fokozatban kvalifikálta magát a 206. helyre a 85 országot és 1050 intézményt számláló, fenntarthatósági szempontok alapján készül nemzetközi rangsorban - közölte a felsőoktatási intézmény.
A Neumann János Egyetemmel bővült júliusban az Erasmus+ keretében támogatott Európai Egyetemek Szövetségében részt vevő, magyar felsőoktatási intézmények köre - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
A Budapesti Corvinus Egyetem megszerezte az egyik legrangosabb nemzetközi felsőoktatási szervezet minősítését, az AACSB-akkreditációt, amellyel a világ gazdaságtudományi képzéseket nyújtó felsőoktatási intézményeinek csak kevesebb mint 6 százaléka rendelkezik.
Stratégiai megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem és a Roche Magyarország biotechnológiai vállalat. Reményeik szerint az együttműködés egyebek mellett az onkológia, a hematológia, az immunológia, a neurológia és a szemészet területén jelent majd jelentős előrelépést a közös kutatás-fejlesztésben.
Hogyan érhetünk el pénzügyi sikereket kezdőként? Mit tehetünk annak érdekében, hogy gyermekünk anyagilag is sikeres felnőtté váljon? A pénzügyi alaptudás bármikor megszerezhető. Mutatjuk, mely könyvekkel érdemes elkezdeni felnőttként, és milyen módszerekkel tudjuk gyermekünket is bevezetni a pénzügyek világába.
Egyre több nyolcadik osztályos iskolás szeretne szakmát és érettségit szerezni - derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pályaorientációs felméréséből.
A digitális versenyképesség javításához a vállalkozások digitális tudásában kell előrelépni, ennek erősítésére ösztöndíjprogram létrehozásáról döntött a Nemzeti Versenyképességi Tanács - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
Csak jövőre 4,4 milliárd forintot fordít a Nemzeti Tehetség Programra a kormány - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a balatonfüredi Infotér Konferencián.
Asztrofizikai és űrtudományi centrumot alapított az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Kara (TTK), amely az asztrofizikai, csillagászati és űrtudományi kutatásokat hivatott összehangolni és koordinálni.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek