Kezdőlap Építőipar

Építőipar

Jöhet az Építésrendészet – megtisztulást hozhatna a szakma szerint

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) több alkalommal megfogalmazta már az építésgazdaságot érintő versenytorzító aggályait, amely a piac ellenőrzésének hiányában burjánzik. Az illetékes hatóságoknál...

Gurulóutat újít föl a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. gurulóút-felújítás kezdett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Innováció és hatékonyság: új trendek a hazai építészetben

Az építőipar az utóbbi években gyors ütemben alakult át, köszönhetően a digitális technológiák fejlődésének, a szigorodó energiahatékonysági előírásoknak és a fenntarthatósági szempontok előtérbe kerülésének....

Az egy évvel korábbinál 3,6 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

2025 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,6, munkanaptényezővel kiigazítva 5,5 százalékkal magasabb volt az egy évvel azelőttinél

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is kiemelt jelentőséggel bír a miniszterelnöki bejelentés, miszerint a Kormány rásegít a lakásépítés, lakásvásárlás súlyponti problémájának...

Munkavédelmi ellenőrzések az építőiparban

A munkavédelmi hatóság 2024-ben 7739 munkáltatót ellenőrzött, melynek során mintegy 13 ezer látogatásra került sor. Az ellenőrzések között az építőipar változatlanul kiemelt ágazatként szerepelt, mivel itt a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése magas kockázatú

Lesznek még nádtetős házak? Visszatérhet a magyar vidék kedvence

Újra feltűnhetnek a klasszikus nádtetős épületek a magyar vidéken, miután a tradicionális építőanyag egy forradalmi technológiával párosítva már biztonságosan alkalmazható. Évtizedeken át a rendkívüli tűzveszély jelentette a legnagyobb visszatartó erőt a nádtetők felhasználásában.

Tartós az áremelkedés az új építésű vidéki lakáspiacon

Negyedévente 2,5 százalékos, éves szinten valamivel 10 százalék fölötti az áremelkedés a vidéki új építésű lakások piacán az Otthon Centrum (OC) ingatlanközvetítő hálózat legfrissebb, a közreműködésével született ügyletek adatai alapján készült elemzése szerint.

Új szereplő jöhet a BÉT-en

Tőzsdére készül a német bérlakáspiacon aktív Available Zrt. A társaság 2025 végén jelenne meg a Budapesti Értéktőzsde Xtend platformján, majd a bevezetést követően Standard kategória lenne a cél. A cég Kelet-Németországban vásárol társasházakat a meglévő bérlőkkel együtt, és euróban fizetett, negyedéves osztalékot kínál befektetőinek

Újraélesztheti a hagyományos építkezést – Visszatérhet a nádtető?

A technológia bár továbbra is népszerű, a nádtetős építkezés terjedését az elmúlt évtizedekben jelentősen visszavetette a tűzveszély. Egy tűzbiztonsági áttörésnek köszönhetően azonban újra reneszánszát élheti ez a megoldás.

Bécs a Velencei Biennálén: lakhatás, mint közösségi érték

Május 9-én, pénteken ünnepélyes keretek között megnyitották a 19. Velencei Építészeti Biennálé osztrák pavilonját. Ausztria idei kiállítása a "Kiváló lakhatás lehetőségei" címet viselte, és...

Megtorpant tavaly az építési kedv és idén se változott a helyzet

Továbbra sem élénkül az építési kedv, a 2025 első negyedévi KSH-adatok szerint az új lakások száma 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Kiemelkedő lakásépítési engedély Budapesten az első negyedévben

2025 első negyedévében 2704 új lakás épült, ami 2,7 százalékos csökkenés az előző év azonos időszaki, alacsony bázishoz képest.

A Hörmann új üzletágakba lépett és egyértelműen növekedést vár

Szujó László Négy új termékcsoporttal is bővült a garázskapuk piacvezetőjének számító Hörmann portfóliója, amely már a kertépítés piacán is megjelent. Szujó László, a Hörmann Hungária...

1,3 százalékkal kisebb volt az építőipari termelés volumene

2025 februárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 4,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 11,0 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 15,3 százalékkal nagyobb volt. A januárihoz képest 1,3 százalékkal mérséklődött az építőipar termelése a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján.

Kevesebben érdeklődnek a panellakások iránt

Az aktuális kínálatban egyre gyakoribb az 1,2-1,7 millió forintos négyzetméteráron hirdetett, jó vagy lakható állapotú panellakás, ezeknél azonban Duna House szerint piaci körülmények és a kereslet nem minden esetben indokolja a drágulás mértékét,

A lakóépületeket is rendbe teszi az ÉKM a rádiótömb bontásánál

Hőszigeteléssel látná el és megerősítené a bontás után szabadon maradó szomszédos épületek, társasházak és intézmények tűzfalait az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új kampuszának építését megelőző bontási munkálatok során.

Januárban tavalyhoz viszonyítva kisebb volt az építőipari termelés volumene

2025 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 9,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 8,9, az egyéb építményeké 10,8 százalékkal volt alacsonyabb - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Földbe rejtett innováció

Fenntartható építészet újragondolva – konténer dombházak és ipari csarnokok a föld alatt.

Start! Kezdődik a Lakhatási Tőkeprogram

A Lakhatási Tőkeprogramot irányító Nemzeti Tőkeholding (NTH) elnök-vezérigazgatója abban bízik, hogy az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretében meghirdetett forrás a kínálati oldal fellendítésével letörheti az ingatlanpiaci áremelkedést.

Friss

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt
Hirdetés

Hírek

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.