Az enyhülő külső kockázatok és az erőteljes működőtőke-beáramlás hatására 3,7 százalékról 4 százalékra emelték idei GDP-növekedési előrejelzésüket a Takarékbank elemzői. Jövőre 3,5 százalékot várnak.
Indonézia és Magyarország ötszázmillió dolláros befektetési alapot hoz létre, hogy a magyar vállalatok szervezetten vehessenek részt az ázsiai ország közlekedési és vízgazdálkodási infrastrukturális fejlesztéseiben - jelentette be Szijjártó Péter.
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya tavaly 1219 milliárd forintot tett ki, ami 22,1 százalékkal haladja meg az éves előirányzatot, de 232,6 milliárd forinttal alacsonyabb az előző évinél - derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) részletes jelentéséből.
Kaliforniában hódít a zöld. A világ legnagyobb szoftvergyártója, a Microsoft 2050-ig be akarja temetni CO2 lábnyomát. Az Amazon és az Apple is ígér/get.
Hámori Rékával, a Magyar Bankszövetség vezető közgazdászával a green deal pénzügyi hatásairól beszélgettünk. Arról kérdeztük, milyen változásokat sejtet, hogy itthon az MNB-t, és a világ nagy bankjait, nemrégiben az egyik legnagyobb befektetési bankot is utolérte a "zöldítés". Interjú.
Londoni pénzügyi elemzők szerint finomhangolási üzemmódban működik a magyar monetáris és költségvetési politika. Egyik területen sem várható jelentősebb módosítás, hacsak a magyar gazdaságot nem éri külső sokk - vélik.
A januári fizetéssel kapják meg először kiegészítő juttatásukat a fegyveres testületeknél szolgálók, az érintettek február 5-ig megkapják emelt illetményüket - jelentette be a Belügyminisztérium, valamint a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a magyar gazdaság növekedése tavaly elérhette az 5 százalékot. 2020-ban ehhez képest másfél százalékpont körüli lassulás várható.
Az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével már most érvényesítheti munkáltatójánál adó kedvezményeit - kevesebb lesz a levonás, és a későbbi adminisztrációja is. A teendők.
A fogyasztói árak a tavalyi év egészét tekintve 3,4 százalékkal emelkedtek, decemberben pedig 4,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A magyar gazdaság a tavalyi, dinamikus bővülés után lassabb fokozatba kapcsolhat, de növekedése még így is jelentősen meghaladhatja az eurózónáét és a régiós országokét - áll az Equilor Befektetési Zrt. 2020-as gazdasági kilátásait összefoglaló elemzésében.
Tíz év alatt Magyarország utolsóból első lett a gazdasági növekedést tekintve az európai uniós tagállamok között - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter Hongkongban, az Ázsiai Pénzügyi Fórumon elmondott beszédében.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az év végéig kidolgozza a klímasemlegesség 2050-es eléréséhez szükséges Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiát - mondta Palkovics László, a tárca minisztere sajtótájékoztatón.
Az államháztartás központi alrendszere decemberben 452,7 milliárd forintos hiánnyal zárt. Az év egészére ez 1219 milliárd forintot jelentett, ami 22,1 százalékkal haladja meg a 998,4 milliárd forintos éves előirányzatot - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
A növekedés extenzív tartalékai kimerültek, ezért indokolt meghozni azokat a termelékenységet, gazdasági hatékonyságot javító intézkedéseket, amelyek révén középtávon is fenntartható az uniós átlagot meghaladó gazdasági növekedés - állapította meg a Költségvetési Tanács.
Minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra 2019-ben, a beruházási érték mintegy 48 százalékát két dél-koreai nagyvállalat hajtotta végre - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Novemberben 3,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 5,7 százalékos volt a növekedés - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A novemberi kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét az előző havi 6,2 százalékot követően - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A keresetek tavalyinál enyhébb növekedésére számítanak idén az elemzők, akik szerint a korábbinál nagyobb szerepet játszhatnak majd a kormányzati intézkedések.
Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntektől felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését
A Rákóczi Táborba 900 általános iskolás érkezik a Kárpát-medencéből és világ számos magyar diaszpóraközösségéből vasárnap; a diákok július 20-25. között vesznek részt az idei nyár második anyanyelvi táborában -
Ősi városfalak, legendákkal teli dombok, aranyban gazdag folyópart – ez Lüdia, Kroiszosz (Krőzus) és Midász király ókori földje, Törökország legújabb, 22. világörökségi helyszíne,
Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit
Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.
Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban
Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.
A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek