Az európai uniós tagállamok többsége megszavazta a Kínában gyártott elektromos autók behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vámok kivetéséről szóló javaslatot pénteken
Ennek egyik oka lehet, hogy a hazai fejlesztésnek számító önkéntes nyugdíjpénztári forma jóval megelőzte a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatóit, és már az önkéntes rendszer is tartalmazta a munkáltatói hozzájárulás lehetőségét, s
A Digiméter - Digitális Versenyképességi Mutató 2020-ban indult mérési rendszer, amelyet a SmartCommerce Consulting, a Reacty Digital, az eNET és a Virgo alapított.
A most megkötött megállapodás célja a METU oktatási, tudományos és innovációs tevékenységének, valamint a kutatási eredmények disszeminációjának folyamatos fejlesztése, erősítése.
A magyarországi erdőkre szigorú fenntarthatósági követelmények vonatkoznak, és az erdők változatosságának megőrzését, az erdők fenntartását, felújítását és a védelmi, valamint közjóléti szolgáltatások biztosítását a magyar kormány a megfelelő eszközökkel biztosítja.
Magyarország már most is az Európai Unió első feléhez tartozik a gazdaság növekedésének üteme alapján, de ez jövőre kevés lesz. A magyar gazdaság növekedési ütemét a 3 és 6 százalék között sávba kell emelni,.
Az MNB hitelezési statisztikai adatai szerint a következő két évben így a szabályozás csak néhány ezer nagyobb méretű - vélhetően többségében ESG-ismeretekkel és szakértőkkel rendelkező - vállalatot érint.
Az MFB elnök-vezérigazgatója kijelentette, felkészültek a KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram végrehajtására, október 28-ától nyílik meg a pályázat beadási lehetősége.
Az árvíz utáni fertőtlenítéskor a lúgos kémhatású, nátrium-hipoklorid tartalmú, széles spektrumú habtisztító alkalmas lehet felmosásra, míg a felületfertőtlenítő koncentrátumok szintén kombinált hatással, akár vírusok és spórák ellen is védenek.
A kincstár állampapír-befektetési életútprogramot alakított ki, amellyel a gyermek születésétől kezdve a Babakötvénnyel, majd felnőttként már a teljes állampapír- portfólióval, később pedig a nyugdíj-előtakarékossági számlával - egy egész életen át kínál lehetőségeket az öngondoskodásra.
Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre
A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek