Kezdőlap Gazdaság

Gazdaság

A családok szerepe egyre erősebb az adósságfinanszírozásban

Eközben a külföldiek kezében lévő államadósság aránya 65 százalékról 40 százalék alá csökkent, a devizaadósság aránya pedig 50 százalékról 30 százalék alá esett.

Egyesítette erőit a Packeta és a FoxPost

Ez év júniusában jelentették be, hogy a Foxpost, nemzetközi tulajdonossal folytathatja dinamikus növekedését, miután a Wallis Csoport, a Trueway (korábbi nevén Finext) és az alapítók megállapodtak a vállalat értékesítéséről.

Csak araszolgatnak a kamatokkal a nagybankok

A júliusra jellemző csökkenő tendencia után ráadásul a hosszú futamidejű lakáshitelek kamatát befolyásoló BIRS augusztusban emelkedni kezdett, majd megrekedt 6 százalék körüli szinten. Így egyelőre nincs, ami kamatcsökkentésre ösztökélni a bankokat, ráadásul a lakáshitelek ilyen kamatokkal is szépen fogynak.

Nagyon nem száguld a lakossági hitelpiac

A magasabb hitelösszeg az ügyfelek számára magasabb törlesztőrészletet jelent, a bankok számára ugyanakkor az egy szerződésre jutó átlagösszeg komoly növekedése olcsóbbá teszi a hitelezést, hiszen a hitelszerződések bonyolításának fix költsége jobban elporlad.

Berobbant a lakáspiac de nagyon nem mindegy hol

Augusztusban 27 ezer lakóingatlan-hirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők az ingatlan.com oldalán

Dömötör Csaba: elindult a Digitális Állampolgárság Program

Az új alkalmazással egyszerűbben és gyorsabban lehet majd belépni az állami felületekre. Ez körülbelül 200 állami felületen jelent majd segítséget, ilyen a magyarorszag.hu, az eSZJA és az Egészségablak.

Csökkenjenek a vállalkozások adminisztratív terhei a GVH szerint

az űrlap benyújtása előtt ajánlott a hatósággal előzetesen egyeztetni, így elkerülhető, hogy a hivatal esetleg versenyfelügyeleti eljárást indítson, mert az adott összefonódásnál egyszerűsített űrlap alkalmazásának nem lett volna helye.

Mi várható a héten? Kül- és kiskereskedelmi, ipari és GDP-adatok jelennek meg

Az első becslés alapján az export euróban számított értéke 10, az importé 7,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A termék-külkereskedelmi egyenleg 472 millió euróval romlott.    

Nem elég használni az MI-t – Beleláthat az üzleti titkokba az MI?

De a jövőre nézve szükség lehet majd az adatvédelmi tisztviselők mintájára olyan szakemberekre, akik felügyelik és segítik, vagy akár ellenőrzik is az MI bevezetését és használatát a cégeknél”

A Gazdasági Kabinet akcióterve, békeköltségvetésre van szükség

Emellett a Gazdasági Kabinet áttekintette a kkv-k finanszírozásának javítását célzó intézkedéseket, a lehetséges új hitel-, tőke- és garanciaprogramokat.

Érkeznek az adószámla-értesítők

Az aktuális egyenleg a NAV Ügyfélportálján, illetve a NAV-Mobil applikációban is megtekinthető az év bármely napján.  

Soha ilyen kevesen nem kerestek állást

Az államtitkár szerint a munkaerőpiac szerkezete is egyre egészségesebb képet muta.

A megemelt NAV-büntetések 50 százalékát is el lehet tüntetni

Érzékenyen érintette a vállalkozókat a bírságok megduplázása.

Tarolnak az egészségpénztárak, egyre több magyar választja a magánegészségügyet

Egy kisvárosnyi magyar lépett be az idén az egészségpénztárakba. A befizetések csúcsra járnak, és a felhasználásuk is megváltozott. Már nem a gyógyszertárakban, hanem a...

Rekord az ipari naperőművek termelésében

Magyarország törvényben megerősített vállalása, hogy az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását 1990-hez képest legalább 40 százalékkal csökkenti 2030-ra.

Nyíregyházán rendezik meg a 62. Közgazdász-vándorgyűlést

Az egyes szekciók előadói között ott lesz a kormány három minisztere, öt államtitkára és két helyettes államtitkára, ott lesznek a Magyar Nemzeti Bank felső vezetői, a pénz- és tőkepiacon meghatározó vállalatok, bankok, pénzintézetek, a hazai üzleti élet első számú vezetői, valamint neves gazdaságkutatók, elemzők - közölte a közgazdasági társaság.

Mi várható a héten? Kamatdöntő ülés és kereseti adatokat lesznek

Az előző negyedévhez képest az export 8,7, az import 8,9 százalékkal csökkent, a többlet 217 millió euróval mérséklődött.

Mit tesz az MNB a klímaváltozás ellen?

A rekonstrukciók Magyarország országosan védett területeinek természeti értékét növelik, Geszt esetében a Körös-Maros Nemzeti Park, Drávaszentesnél pedig a Duna-Dráva Nemzeti Park természetessége javul.

Rogán Antal: A békeköltségvetés tervei már az asztalfiókban vannak

Az elmúlt időszakban a veszélyek korát éltük, a járvány, a háború, az energiaválság és a háborús infláció mind olyan kihívások, amelyek egyenként térdre tudnak rogyasztani egy gazdaságot.

A kormány stabilizálta az államháztartás egyensúlyát

Az intézkedéseknek is köszönhetően a költségvetés július végén 213 milliárd forint többlettel zárt, ami minden idők második legkedvezőbb július havi mutatója
Hirdetés

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...