Környezetbarát, többször használatos tasakokat vezet be a Spar, de otthonról vitt zacskóba is pakolhatjuk a zöldségeket és a gyümölcsöket az áruházlánc magyarországi üzleteiben.
Elvesztette Svédország legmagasabb pontjának címét a Kebnekaise-hegy déli csúcsa, miután gleccserének több mint egyharmada elolvadt az évtizedek óta emelkedő hőmérséklet miatt.
A Csendes-óceánba kell öntenie a fukisimai atomerőművet üzemeltető cégnek a sérült erőműben felgyülemlett sugárszennyezett vizet - közölte Harada Josiaki japán környezetvédelmi miniszter.
Tizenegyezer euróért vásárolták meg egy hamburgi aukción azt a levelet, amelyet az Apollo 15 űrhajó asztronautái csempésztek magukkal a Holdra, majd hoztak haza.
A fekete lyukról alkotott első képek készítőit, az Event Horizon Teleszkóp kutatócsapatának munkáját ismerték el a Breakthrough Prize-zal, amit a Szilícium-völgy Oscarjának is neveznek.
A borok és ételek mellett négy színpadon, több mint 40 produkcióval csábítják a vendégeket a Budavári Palotába, ahol szeptember 5-8. között mintegy 200 kiállító mutatja be borkínálatát a Budapest Borfesztiválon.
Ismét adathalászokra figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal: a bűnözők e-mailben és sms-ben, adóvisszatérítéssel kecsegtetve próbálják ellopni a gyanútlan netezők ügyfélkapus bejelentkezési kódjait és bankkártyaadatait.
Ingyenes mobilapplikáció segíti a parkolást Budapest V. kerületében. Az alkalmazás térképen mutatja a szabad parkolóhelyeket, elvezet a kiválasztott helyre, majd a fizet is helyettünk.
A kettes erősségűre gyengült Dorian hurrikán már Florida felé halad, de a Bahamák több szigetén hatalmas pusztítást végzett. Az ENSZ szerint az ott élőknek átfogó humanitárius válsággal kell szembenézniük.
A közhiedelemmel ellentétben nem járulnak hozzá a környezet védelméhez az elektromos rollerek: a legtöbben kerékpárjukat cserélték le a divatos eszközre - derült ki a német szövetségi környezetvédelmi hivatal, az Umweltbundesamt (UBA) tanulmányából.
Hármas fokozatúra csökkent a karibi térségen végighaladó Dorian hurrikán ereje. A vihar szinte nem mozdul a Bahamákról, de Florida még nem lélegezhet fel.
Korlátozza az erdőterületek látogatását a Mecsekben és a Zselicben a területeket kezelő Mecsekerdő Zrt. Egy hónapon át, egészen októberig, a szarvasbőgés végéig csak a délelőtti és a kora délutáni órákban ajánlott az erdők látogatása - közölte a társaság.
Három újabb jegytípus - a 24 órás, a 72 órás jegy, valamint a Budapest-hetijegy is - megvásárolható mobiltelefonon, a BKK Közlekedési mobiljegy alkalmazásában.
Testkamerákkal szereli fel jegyellenőreit a MÁV, a társaság a bántalmazásos esetek csökkenését reméli. A legtöbb eszközt a ceglédi, a váci és az esztergomi vonalon használják majd, mert ott a leggyakoribbak a támadások. A készülékek - egyelőre - hangot nem rögzíthetnek.
Vascsövekkel, kardokkal, szablyákkal, vasvillával estek egymásnak a csütörtök esti ráckevei lövöldözés tettesi: öt embert állított elő a rendőrség, egyikük letartóztatását kezdeményezik - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.
A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.
A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.
a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek