Hirdetés
Kezdőlap Mozaik

Mozaik

Bővítés és felújítás két legforgalmasabb sztrádánkon

A kormány szeptembertől egy 43 kilométeres szakaszon teljesen felújítja, majd 2021-től három sávossá bővíti az M1-es autópályát. Mindeközben az M7-es felújítása is megkezdődik.Palkovics László...

Kánikula után fázni fogunk – orvosmeteorológia

A kánikula után szombaton megérkezik a hidegfront. Az orvosmeteorológia nem sok jót jósol az érzékenyeknek. 

Betegségeket terjesztő patkányok inváziója Berlinben és Hamburgban – riadóztat a Bild

Vészesen elszaporodtak a patkányok több német nagyvárosban, köztük Berlinben és Hamburgban - írta csütörtökön a Bild című német lap.

Gyorsabban nő majd a nyugdíj a cseheknél

A nyugdíjak értékét minden évben átszámolják. Amennyiben a reálbérek és az árak legalább öt százalékkal emelkednek, hasonló módon emelkednek januártól a cseh nyugdíjak is.

Ne egyen messziről jött gyümölcshéjat, még megmosva se

A citrom héja emberi fogyasztásra alkalmatlan! Ki is írják, de ki figyel oda? Pedig mérgező, méghozzá lemoshatatlanul. Így aztán csak reménykedhetünk benne, hogy a limonádénkba, vagy koktélunkba ejtett citrom biotermesztésű.

Hitelre van szüksége? Előbb számoljon, mert meglepetések érhetik!

Miközben a híradások alacsony kamatkörnyezetről szólnak, ez inkább a vállalti hitelekre igaz. Az Üzlet kiszámolta, mennyi kamatot fizet 1 millió forint személyi kölcsön esetében. Tessék kapaszkodni, érdekes számok következnek.

USA kötvényeitől megszabadul, aranyat vesz helyette tonnaszám Oroszország

Áprilisban és májusban az orosz jegybank mintegy négyötödével csökkentette amerikai kötvény és kincstárjegy készletét, az idén a legnagyobb tételben vásárolt aranyat júliusban az orosz jegybank.

A lámpaoszlopok is okosok Budapesten – ötöt építettek

Öt, különböző funkciókkal rendelkező közvilágítási oszlopot telepítettek és kapcsoltak össze. Ezt tudhatják: energiatakarékos, fényerő-szabályozás, távvezérlés, wi-fi, videós térfigyelés, segélyhívás, elektromos járműtöltés, környezetérzékelés, programozható LED információ.

Megszűnhet az “all inclusive” szállodai szolgáltatás Törökországban

 A török kereskedők és kézművesek kamarája azt javasolja, hogy szüntessék meg az ország szállodáiban az "all inclusive" szolgáltatást, mivel  "rombolja az ország autentikus vendéglátását".

Tüntetnek az almatermelők: “Amit elvesznek a magyaroktól, azt a külföldieknek adják”

Az utakra vonultak gépeikkel az almatermelő gazdák. Félpályás útlezárással tiltakoznak  az ipari alma 13 Forintos kilónkénti felvásárlási ára miatt Vásárosnaményban és Anarcson. Hosszabb távon a termelői tulajdonú feldolgozók létrehozása lenne megoldás, amit - a nyilatkozatokból kihallható - az agrártárca is támogat.

Már több tízezren megfordultak a Magyar Ízek Utcájában

Az elmúlt két napban több tízezer ember látogatott ki a Budapesten szombat délelőtt óta zajló Magyar Ízek Utcája programsorozatra, amely a mai tűzijátékkal zárul.

Támadhatnak az állatok a tűzijáték miatt

A tűzijáték miatt a kutyák és a macskák elszökhetnek, de félelmükben támadhatnak is.

Az áremelés előtt használja ki, hogy még a lecsó a legolcsóbb nyári étek

Piaci szemlénken az árusok arról panaszkodtak, hogy a sárgadinnyét alig keresik és ezért leesett az ára. Azt is mondták az árusok, hogy a paradicsom és a paprika ára is nemsokára változni fog: „leérik a termés” és drágább lesz az egyik legfinomabb nyári étel, a lecsó alapanyaga.

Budán sétálhat a fűszeres ízek utcájában

Látogatók a Magyar ízek utcájában Budapesten.

100 év szennyezés – a jóslat bevált

A Föld felmelegedésének veszélyére figyelmeztetett egy 106 éve megjelent új-zélandi újságcikk, amely a világ szénfelhasználásáról írt.

Scarlett Johansson kaszálta a legtöbbet Hollywoodban

Az amerikai filmcsillag lett a világ legjobban fizetett színésznője 2018-ban a Forbes magazin szerint.

Alkalmazkodtak a klímaváltozáshoz az újkőkorszaki szakik

Az újkőkorszakban (neolitikum) élt korai földművesek sikeresen alkalmazkodtak egy 8200 évvel ezelőtt bekövetkezett éghajlatváltozáshoz - derült ki a Bristoli Egyetem szakemberei által vezetett kutatásból.

Többen, többet költenek turizmusra

Az év első felében a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakában mért vendégforgalma 5,3%-kal, bruttó bevétele 10%-kal volt több, mint tavaly ilyenkor.

ÁSZ: nem pénzkérdés a kórházak szabályos működése

Az Állami Számvevőszék álláspontja szerint alapvetően nem pénzkérdés a kórházaknál a jogszabályi előírások betartása, a szabályos működés biztosítása és fenntartása.

Friss

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Kinek kell a lakásbiztosítást megkötnie bérlet esetén?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bérlő számára azt is kikötik, hogy kössön felelősségbiztosítást arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva az ingatlanban kárt okozna. A

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.