Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág

Pénzvilág

Adóparadicsom – Magyarország, Bulgária, Kajmán-szigetek…?

Az alacsony közép-kelet-európai vállalkozásokat termelő adókról ír a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A tekintélyes német lap a térséget, így Magyarországot is adóparadicsomként mutatja be.

Minimálbér, garantált bérminimum – Érkeznek az emelt fizetések

A dolgozók a napokban kapják meg emelt fizetéseiket, miután a kormány és a szociális partnerek tavaly decemberi megállapodásának köszönhetően 2019. január 1-től 8-8 százalékkal emelkedett a bruttó minimálbér és a garantált bérminimum összege.

Budapestre költözik a Nemzetközi Beruházási Bank központja

A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) székhelyének áthelyezése Magyarországra tovább erősíti Magyarország és Budapest nemzetközi pénzügyi központi szerepét.

Matolcsy: válság közeleg, de lesz euró Magyarországon

A jegybankoknak és a kormányoknak stratégiai szövetségben kell fellépniük a válságok idején, mondta Matolcsy György MNB-elnök, aki a budapesti Lámfalussy-konferencián az euró magyarországi bevezetésének időpontjára is kitért.

Átadták az MNB Lámfalussy- és Popovics-díját

A Magyar Nemzeti Bank által alapított Lámfalussy-díjat Yves Mersch, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatóságának tagja, a Banque Centrale du Luxembourg korábbi elnöke, a Popovics-díjat pedig Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kapta.

Varga: visszaeshet a lendület, gazdaságvédelmi program jön

A pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság idei növekedése is nagyobb lehet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által vártnál, ugyanakkor úgy látja, hogy Magyarországon is érdemes a világgazdasági lendület visszaesésére felkészülni, erre gazdaságvédelmi programot alakíthat ki a kormány tavasszal.

Kereskedelmi háború – Trump szerint óriási az előrehaladás

Méltatta és óriási előrehaladásnak nevezte az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat Donald Trump elnök, aki a Fehér Házban fogadta a kínai delegációt és bejelentette, hogy újabb találkozóra készül Hszi Csin-ping kínai elnökkel. 

Itt az új ötszáz forintos bankjegy

2019. február 1-től már találkozhatunk a megújított 500 forintos bankjegycímletekkel. A bankjegyek a biztonsági elemei korszerűbbek lettek értesítette lapunkat az MNB. 

Összebeszélt nyolc bank a válság idején?! – súlyos büntetésre számíthatnak

Nyolc bank állampapír-vásárlási stratégiáját hangolta össze a gyanú szerint 2007 és 12 között. Ha az Európai Bizottság bizonyítottnak találja az összebeszélésüket, a bankok éves bevételük 10 százaléka lehet a  tröszt ellenes szabályok megsértése miatti büntetésük.

Alacsonyan stagnált az euróövezet GDP-növekedése

A tavalyi negyedik negyedévben négy éves mélyponton stagnált a gazdasági növekedés az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes becslése szerint.

OECD – Prosperál a magyar gazdaság, erőteljes növekedés várható

A magyar gazdaság prosperál, és a következő években is erőteljes, bár valamelyest lassuló ütemű növekedés várható: a GDP a tavalyi 4,6 százalékos bővülést követően az idén 3,9 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal bővülhet - állapította meg a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).

Rontotta a cseh gazdasági növekedés előrejelzését a prágai pénzügyi tárca

A tavaly novemberi 2,9 százalékról 2,5 százalékra módosította a cseh gazdaság idei növekedésének előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A minisztérium szakértői legfőbb okként a világgazdasági helyzetben mutatkozó feszültségeket jelölték meg.

A német kormány felére csökkentette gazdaságnövekedési előrejelzését

Jelentősen rontotta a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését a német szövetségi kormány, szerdán bemutatott elemzése szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt...

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) nem változtatott az irányadó 2,25-2,50 százalékos dollárkamat-sávon keddi-szerdai kamatdöntő ülésén.

A Nasdaq tulajdonába kerülhet az oslói tőzsde üzemeltetése 

Az oslói tőzsdeüzemeltető Oslo Bors VPS megszerzéséért az Euronext mellett ringbe szállt az amerikai Nasdaq is, amely az előzőnél nagyobb vételi ajánlatot tett.

MNB: a monetáris tanács felkészült a monetáris politika óvatos normalizációjára

A jelenlegi nemzetközi környezet óvatosabb megközelítést igényel, mivel a globális konjunktúra tartós romlása lefelé mutató kockázatot jelenthet a külső inflációs környezetre. Ezen folyamatokat a monetáris tanács a tartós hazai inflációs tendenciák szempontjából értékeli.

MNB: az alapkamat és a kamatfolyosó is változatlan

Nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén keddi ülésén a monetáris tanács, és a kamatfolyosó sem változott - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

A főtanácsnok szerint nem sért jogot a CETA vitarendezési mechanizmusa

A Nem sérti a közösségi jogot az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) vitarendezési mechanizmusa - így foglalt az Európai Bíróság illetékes főtanácsnoka.

Amerikai importvámok – Washingtonban a kínai delegáció. Letartóztatás és aranyláz

Washingtonba érkezett a kínai miniszterelnök-helyettes, hogy részt vegyen a két ország közötti kereskedelmi feszültség enyhítését célzó tárgyalások újabb fordulóján, miközben az amerikai igazságügy vádemelést javasol a Huawei igazgatója ellen.

Szakértő: legkorábban májusban dönthet az MNB az alapkamat emeléséről

A Magyar Nemzeti Banktól (MNB) kedden sem kamatemelésre, sem más monetáris politikai akciókra nem számít, a jegybank legkorábban május-június környékén dönthet az alapkamat emeléséről
Hirdetés

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...