A virágzó hazai fürdőturizmusról közöl cikket a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A Széchenyi és a Gellért fürdőt, valamint a hévízi termálvizes tavat bemutató írás szerint reálisak a kormányzati tervek, amelyek a fürdőturizmusra támaszkodva 10-ről 16%-ra növelné az idegenforgalom arányát a GDP-ben.
Az első negyedévben 8,3 százalékkal bővült a belföldi turizmus, az átlagos foglalási érték 36 730 forint volt, ami közel azonos az előző év azonos időszakában mért adattal.
A BDPST Group ingatlanfejlesztő megkapta az építési engedélyt a Vörösmarty tér szomszédságában található, a Mahart-, valamint a Futura-házat is átölelő épülettömb komplex felújítására. A renováció után ötcsillagos szálloda is nyílik az épületegyüttesben.
Csaknem ötödével nőtt és elérte a 3,8 milliárd forintot a budapesti fürdők árbevétele az első negyedévben, amikor a 11 nyitva tartó létesítményt közel egymillió fizető vendég kereste fel, köztük egyre több magyar.
Több mint a négyszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a húsvéti hosszú hétvégén az áprilisban szokásos adatokhoz képest, a tavalyi húsvéti időszakhoz viszonyítva pedig 87 százalékos a bővülés. Az átlagos foglalási érték 53 ezer forint, és jellemzően két éjre szól.
A Fővám téri Központi Vásárcsarnok mellett nyitotta meg első budapesti szállodáját a Meininger Hotels. A 184 szobás és 744 ágyas Meininger Budapest Great Market Hall közel 6 milliárd forintból épült fel.
Ötvenszemélyes katamarán kirándulóhajóval bővült Mohács turisztikai kínálata. A több mint 200 millió forintból beszerzett, Mohács I. névre keresztelt vízi járművet április 15-én bocsátják az utazóközönség rendelkezésére.
Februárban 2,0 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 3,3 százalékkal, a belföldieké 0,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az Aktív Magyarországért kormánybiztosát a vízi turizmus kultuszának magyarországi elsorvadásáról, arról kérdeztük, hogy a vízi élet megélénkítését hogyan képzeli el? Révész Máriusz elmondta: vízi vándortáborokba idén tízezer felső tagozatos diákot várnak, a nyaralóhajózás terve is izmosodik, a vízi turizmushoz kapcsolódó 'megállóhelyek' épülnek, miközben a Felső-Tiszára tervezett nyaralóhajós turizmus irányába is megtörténtek az első lépések. Szerinte a nyaralóhajózásban érintett települések előtt nagy lehetőségek állnak, amivel viszont csak összefogással élhetnek igazán. Interjú.
A szálláshelyek után a turizmus más szolgáltatóira is kiterjesztenék a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszert, hogy ténylegesen lehessen mérni az ágazat teljesítményét.
Kínai befektetők vásárolták meg és alakítják négycsillagos szállodává a zalaegerszegi egykori Hotel Balatont. Az egymilliárd forintos beruházás várhatóan őszre készül el.
Eredményes évet zárt tavaly a Hunguest Hotels Zrt., az előző évinek több mint a másfélszeresére nőtt az árbevétel, miközben az év végére a hálózat márkája alatt jegyzett 27 hotelből 22 saját üzemeltetésbe, illetve tulajdonba került.
A turizmus tavalyi rekordteljesítményének megismétlése azért okoz nagy kihívást a szállodaiparnak, mert csak a fővárosban 4,5 százalékos kapacitásnövekedés várható, és a vendégéjszakák számának ugyanekkora növelése jelentős feladat.
Tizenöt új járat indul a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről az április elején életbe lépett nyári menetrendi időszakban, a légitársaságok október végéig összesen 12,4 millió ülőhelyet biztosítanak.
Tíz százalékkal csökkent a foglalások száma Horvátországban a tavalyi év azonos időszakához képest, ráadásul komoly munkaerőhiánytól szenved a helyi szállodaipar - írta a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap.
Hat újabb járatot indít a Ryanair a korábban bejelentettek mellett a budapesti repülőtérről a 2019-es téli menetrendi időszakban, ezzel utasforgalma várhatóan 24 százalékkal emelkedik majd.
Hétszázmillió forint kormányzati forrásból fejlesztik hét településen a Tisza-tavi szabadstrandokat, a beruházások a tervek szerint június 30-ra készülnek el.
Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.
Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.
A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában
Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek