A berlini kormány a továbbra is alacsony munkanélküliségre hivatkozva nem lát okot aggodalomra. Az első féléves számok többsége azonban a gazdasági elemzők borúlátását igazolja. Válságra számítanak.
A horvát állam az euró mielőbbi bevezetése érdekében újabb privatizációs hullámot indít, és eladja részesedését azokban a vállalatokban, amelyekben mindössze néhány százalék tulajdonjoggal rendelkezik - írta a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap szerdán.
Rendkívül súlyos fennakadásokra számít a brit kormány, de tüntetések és várhatók a zavarok miatt, ha október 31-én megállapodás nélkül szűnik meg a brit európai uniós tagság - brit lapértesülések szerint.
A vártnál kevésbé ugyan, de csökkent az euróövezet és az Európai Unió áruforgalmi külkereskedelmi többlete júniusban - közölte az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat.
A Boeing felfüggesztette új szélestörzsű repülőgépe, a 777X kisebb, 8-as változatának fejlesztését, a nagyobb 9-es modell első repülésének időpontját pedig későbbre halasztották - írta az Air Current szaklap alapján a Reuters.
Kína válaszlépéseket ígér arra az esetre, ha az Egyesült Államok szeptember 1-jén kiveti a büntetővámokkal eddig nem sújtott kínai árucikkek pótvámját - közölte a kínai kormányzat vámügyekért felelős biztottsága.
Március óta egymilliónál is több európai uniós állampolgár kért tartós letelepedési engedélyt az Egyesült Királyságban a Brexit miatt. A Nagy-Britanniában élő magyarok több mint harmincezer kérelmet adtak be.
A Facebooknak írásbeli garanciát kell adnia arra, hogy nem adja ki a felhasználók beszélgetéseit harmadik félnek, ha ez nem történik meg, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ideiglenes intézkedésként megtiltja az adatok kiadását.
A második negyedévben éves összehasonlításban 2,7 százalékra mérséklődött a cseh gazdaság növekedése az első negyedévi 2,8 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal Prágában. A negyedéves szintű növekedés 0,6 százalékot tett ki.
Csak a Samsung és a Xiaomi növelte eladásait az európai okostelefon piacon a második negyedévben. A Samsung abszolút eladásai számaival aratott, a Xiaomi pedig növekedési dinamikájával tűnt ki.
Jelentősen lassult a gazdasági növekedés az Európai Unióban és az euróövezetben a második negyedévben. A már rendelkezésre álló adatok szerint a legerősebb gazdasági növekedést Magyarország érte el negyedéves és éves összevetésben is az áprilistól júniusig tartó időszakban.
Németország hazai összterméke 0,1 százalékkal csökkent az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest - közölte a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).
Noha Mark Zuckerberg előzőleg tagadta, a Facebook most elismerte, hogy korábban - saját állítása szerint a felhasználók engedélyével - lehallgatott bizonyos beszélgetéseket, amelyekről leiratot is készített.
Az amerikai kormány mégsem sújtja pótvámmal a kínai importtermékeket, egy sor másik árucikk esetében pedig december 15-re halasztja a 10 százalékos pótlólagos vámtarifa kivetését. Donald Trump szerint a döntéssel elkerülik az amerikai vásárlókat érintő kedvezőtlen hatásokat a karácsonyi időszakban.
Nőkből álló egységkormány megalakítására tett javaslatot a brit Zöld Párt korábbi vezetője, 2010 óta parlamenti képviselője, Caroline Lucas a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnésének elkerülésére.
Nő a topmenedzser hölgyek száma a legnagyobb német tőzsdei cégek élén, de alig vannak többen a jogszabályban megköveteltnél. Magyarországon a 250 főnél többet foglalkoztató cégeknél 0,9% a női vezetők aránya.
Korlátozást vezetett be Portugáliában a kormány az üzemanyagok árusítására a tartálykocsik sofőrjeinek sztrájkja miatt. A kabinet azt ígérte, nem hagyja, hogy a munkabeszüntetés megbénítsa az országot a turistaszezon közepén.
A megállapodás nélküli Brexit veszélyétől vezérelve mintegy négymilliárd fontot (1400 milliárd forintot) költöttek árufelhalmozásra a britek. A legtöbben tartós élelmiszereket vesznek, míg a szupergazdagok a vámterhektől tartva luxusautókból vásárolnak be.
Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.
A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.
A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.
a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek