Kezdőlap Hírek Szabadlábra helyezték a Penta csoport társtulajdonosát
No menu items!

Szabadlábra helyezték a Penta csoport társtulajdonosát

Szabadlábra helyezték a szlovák legfelsőbb bíróság csütörtöki döntése alapján Jaroslav Hascákot, a szlovák Penta pénzügyi csoport egyik társtulajdonosát, akit decemberben Pozsonyban tartóztattak le korrupció és pénzmosás gyanúja miatt.

Jaroslav Hascák a Penta volt vezetője szabadlábon

A legfelsőbb bíróság a december 4-én vizsgálati fogságba vett Hascák panasza alapján, az üggyel foglalkozó speciális bíróság korábbi ezen irányú döntését felülbírálva döntött úgy, hogy a gyanúsított letartóztatásban tartására nem állnak fenn a törvény által előírt feltételek. Hascák – aki őrizetbevételét követően azonnal lemondott a cégben betöltött minden posztjáról – tagadta az ellene felhozott gyanúsításokat. Jogi képviselői a vizsgálati fogságban tartás ellen tett panaszukban indokolatlannak minősítették a letartóztatást, valamint rámutattak arra is, hogy az őrizetbevétel óta a nyomozóhatóság semmilyen vizsgálati lépést nem tett.

Hascákot a Magyarországon is ismert Penta pénzügyi csoport pozsonyi központjában végrehajtott rajtaütésszerű akció keretében vették őrizetbe a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) emberei.

A Penta az egyik legnagyobb pénzügyi csoport Szlovákiában, az érdekeltségebe tartozó vállalatokon keresztül a legnagyobb munkáltatónak számít az országban, érdekeltségei – más területek mellett – az egészségügyre, a pénzügyi szektorra és az ingatlanpiacra is kiterjednek.

Szlovák lap részletesen ismerteti az ismertté vált hangfelvételről készült leiratokat

Hascák a szlovák bulvársajtó szerint az ország egyik leggazdagabb embere. Neve először nyolc éve, az úgynevezett “Gorilla ügyirat” kapcsán és “Gorilla tüntetések” idején vált szélesebb körben ismertté. Az ügyiratot, amelyet titkosszolgálati lehallgatások leiratának tartanak, 2011 decemberében “szivárogtatták ki” és juttatták el a szlovák sajtónak.

Az állítólag 2005-2006-ban készült ügyiratban az akkori politikai és gazdasági elit legfontosabb személyei – köztük Jaroslav H. is – szerepelnek, s a dokumentumban található állítások a politikai és gazdasági elit érdek-összefonódására mutatnak rá. Nyilvánosságra kerülését követően az ügyirat komoly belpolitikai vihart kavart és tüntetések sorozatát indította el.

Milan Lucansky

A NAKA tavaly novemberben és decemberben több komoly visszhangot kiváltó őrizetbevételt is végrehajtott, köztük magas beosztású rendőrségi és titkosszolgálati tisztviselőkkel szemben. Az akkor őrizetbe vett személyek egyikének – Milan Lucansky, volt szlovák országos rendőrfőkapitánynak – az esete komoly felháborodást váltott ki, miután a magasrangú rendőrtiszt meghalt, azután, hogy az igazságügyi minisztérium közlése szerint egy nappal korábban öngyilkosságot kísérelt meg a vizsgálati fogságban. A történtek kivizsgálására széleskörű vizsgálóbizottság alakult.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.

KSH: októberben a bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 400 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.