Kezdőlap Cégvilág Szállítmányozás. Háromszázmillió forintot tettek zsebre a furfangos csalók
No menu items!

Szállítmányozás. Háromszázmillió forintot tettek zsebre a furfangos csalók

Egy bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Pest megyében. A csalók több mint 300 millió forint kárt okoztak jelentős értékű rakományok furfangos szervezési manőverek utáni eltulajdonításával.

Szabó Ferenc Pest megye főügyésze közölte: a vádlottak eladásra kínált, fuvarozással foglalkozó magyar gazdasági társaságokat kerestek meg, a cégek tulajdonosaitól pedig azt kérték, hogy még az adásvétel előtt regisztráljanak nemzetközi fuvarszervező oldalon és béreljenek kamionokat. A cégeket az elkövetők végül strómanokkal vásároltatták meg.

Ezzel egy időben olyan sofőröket is szerveztek, akik vállalták, hogy – hamis szlovák személyi okmányokkal – több országban szállítmányokat vesznek át. Az elkövetők ezután fuvarszervező oldalon szállítmányozást vállaltak, törekedve arra, hogy értékesebb, könnyen eladható termékeket – például elektronikai cikkeket, autóalkatrészeket, műtrágyát – szerezzenek, és az is fontos volt, hogy a szállítás az Európai Unión belül történjen.

A kamionsofőr a hamis szlovák okmányokkal az árut magyar, szlovák, lengyel, német, osztrák, olasz, litván, spanyol cégektől átvette, majd értesítette az ügyletet szervező társát, aki időközben már orgazdát is felhajtott az árura. Az ügyletet szervező adta meg a címet, ahová az árut ténylegesen vinni kellett.

A rakomány soha nem jutott el a vállalt célállomásra, az átvett árut eltulajdonították, a bérelt kamionokat hátrahagyták. Az okozott kár meghaladja a 300 millió forintot.

A szlovák és magyar állampolgárokból álló bűnszervezet felderítésére 2017 augusztusában alakult meg egy magyar-cseh közös nyomozócsoport. A nyomozóknak 43 szállítmány sorsát sikerült felderíteniük, és azonosították a bűnszervezetet irányító, a speditőri, szervező feladatokat ellátó embereket és a sofőröket.

A Gödöllői Járási Ügyészség tizenegy magyar és szlovák állampolgár ellen üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...
Hirdetés

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.