Kezdőlap Gazdaság Századvég: 5 százalékos is lehet az idei növekedés
No menu items!

Századvég: 5 százalékos is lehet az idei növekedés

A Századvég Gazdaságkutató várakozásai szerint a magyar gazdaság növekedése 2019-ben megközelítheti vagy akár el is érheti az 5 százalékot, ami az uniós országok között az egyik legnagyobb növekedés lehet.

A kutatatóintézet jövőre az ideinél mérsékeltebb, 3,9 százalékos bővülésre számítanak. A növekedésben, az ideihez hasonlóan, nagy szerepe lesz a fogyasztásnak, amelyhez elsősorban a béremelkedések járulnak hozzá, illetve a hitelállomány növekedése is segíti.

Emlékeztetnek arra, hogy a magyar gazdaság a harmadik negyedévben is erőteljes, 5,0 százalékos növekedést ért el, miközben az unió átlagos növekedése csupán 1,7 százalékot tett ki, a szlovák gazdaság 1,3 százalékkal, a cseh 3,4, a lengyel 4,2, a román pedig 3,0 százalékkal bővült.

Az eddigi növekedéshez a dinamikusan növekvő bérek keltette fogyasztásbővülés mellett a beruházások növekedése járulhatott hozzá elsősorban. Tekintettel a vállalati beruházások magas volumenére, a német ipar gyengeségeit a magyar ipar összességében még nem érezte meg, azonban egyes vállalatok szintjén már jelentkezhettek problémák – közölték.

2019-ben a bérek átlagos növekedése 10,7 százalék lehet, míg jövőre némileg 10 százalék alá lassulhat, tekintettel a külső környezet kedvezőtlen alakulására, ami óvatosságra intheti a nagyvállalatokat a béremelésben. A reálbérek még mindig jelentős, 6,3 százalékos növekedést érhetnek el, ám a béremelkedés mértékét befolyásolja majd, hogy a minimálbérről és garantált bérminimumról kötött megállapodás változik, vagy marad a 8-8 százalékos emelkedés.

Nagyításért KLIKK a képre

A beruházások volumenbővülése a kiemelkedően magas bázisra és az uniós források felhasználásának alakulására való tekintettel lassul, jövőre már csak egyszámjegyű lesz.

A nettó export az idei első három negyedévben 0,2 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez. Az év egészében a növekedési hozzájárulás semleges lehet: az export 6,2, az import 6,5 százalékkal növekedhet. Jövőre az export bővülése 5,0, az importé 4,7 százalékot érhet el. A kivitel növekedését a beruházások magas volumene segíti, míg a kedvezőtlen külső környezet lassítja. A behozatal növekedéséhez az export bővülésén kívül a fogyasztás és a beruházások emelkedése járul hozzá.

2019-ben a folyó fizetési mérleg 1,0 százalékos GDP-arányos hiánnyal zárhat. A hiány mértéke 2020-ban is fennmaradhat, a GDP 0,8 százalékát teheti ki.

Az infláció idén és jövőre is kismértékben a jegybanki cél fölött, de az inflációs célsávon belül alakulhat: mindkét évben 3,4 százalékos fogyasztói áremelkedéssel számol a Századvég.

A maginfláció azonban a jegybanki célsáv teteje körül alakulhat, idén 3,8, jövőre pedig 4,2 százalékon, ami felveti a monetáris kondíciók szigorításának szükségességét. Ezzel szemben az amerikai Fed és az uniós EKB laza monetáris politikája továbbra is segíti a laza monetáris kondíciók fenntartását. Az infláció növekedésének irányába hat a bérek dinamikus emelkedése, az erőteljes belső kereslet és a forint gyengülése, míg a pénzromlást lassítja az eurózóna stagnálása és az ebből eredeztethető alacsony importált infláció.

A költségvetési hiány idén a GDP 1,6, míg jövőre 1,0 százaléka lehet. Ez – a GDP nominális értékének magas növekedése mellett – az államadósság-ráta további mérséklődését eredményezi: várhatóan a tavaly év végi 70,2 százalékról idén 66,2, jövőre pedig 62,4 százalékra. A pontos értéket azonban nagyban befolyásolja majd az uniós források beérkezése – közölték.

A Századvég elemzése a legfontosabb kockázatok között sorolja fel a német gazdaság gyengélkedésének elhúzódását, a Brexitet követő átmeneti időszak végé megkötött megállapodást, és a világgazdaság lassabb növekedését.

Amennyiben az olajárak emelkedésnek indulnak, az infláció könnyen kiléphet a jegybanki célsávból – jegyzi meg végezetül a gazdaságkutató elemzése.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van
Hirdetés

Hírek

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,