Kezdőlap Hírek Százezrekbe kerülhet a gyorshajtás Horvátországban
No menu items!

Százezrekbe kerülhet a gyorshajtás Horvátországban

Életbe léptek a szigorító rendelkezések, magasabb közlekedési bírságokra lehet számítani Horvátországban. Ezentúl a korábbi büntetések dupláját, több esetben háromszorosát rója ki a rendőrség a szabálytalankodókra.

A horvát belügyminisztérium a szigorítással növelni akarja az utak biztonságának és a vezetés kultúrájának szintjét.

A telefonálást és a kikapcsolt biztonsági övet is szigorúbban büntetik. Illusztráció: split.gg

Az új rendelet a korábbinak háromszorosát, azaz 15-től 20 ezer kunáig (650 ezertől 900 ezer forintig) terjedő büntetést ír elő nyolc kiemelt közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő cselekményre, úgy, mint az autópályán menetiránnyal szemben haladó közlekedés, lakott településen belül a megengedett sebesség túllépése, a tilos jelzésen való áthaladás, az ittas vezetés, a kábítószer hatása alatti vezetés, továbbá az alkoholos és kábítószeres vizsgálat megtagadása.

Ugyancsak kiemelt bírságra számíthatnak azok, akinek jogosítványát felfüggesztették, vagy visszavonták, és ennek ellenére vezetői engedélyhez kötött járművet vezetnek. A rendőrség a bíróság döntéséig ideiglenesen le is foglalhatja a szabálysértő gépjárművét, amennyiben a sofőr előtte már kétszer követett el hasonló közlekedési kihágást.

Ötszáz kunáról ezer kunára (21 ezer forintról 43 ezer forintra) nőtt a büntetés abban az esetben, ha nincs bekapcsolva a biztonsági öv, nincs gyerekülés a kocsiban, valamint vezetés közben telefonál valaki. Komolyabb szankciókra számíthatnak azok is, akik nem tartják be a vasúti átjárón való áthaladás szabályait, nem veszik figyelembe a hang- és fényjelzéseket. 

A baleset helyszínének elhagyását is súlyosabban büntetik. Amennyiben valaki megszökik az általa okozott baleset helyszínéről akár 20 ezer kunáig terjedő büntetést is fizethet, valamint meghatározott időre a jogosítványát is bevonhatják függetlenül attól, követett-e el korábban közlekedési szabálysértést.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .

Mesterséges intelligencia: ki lesz a nyertes és hogyan?  

Lehet szeretni, lehet gyűlölni a mesterséges intelligenciát (MI, vagy...

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

A nemzetközi jegybanki együttműködés kulcsfontosságú

Az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése
Hirdetés

Hírek

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.