Kezdőlap Gazdaság Szeptembertől kötelező átutalási korlát lesz a bankszámlákra, az OTP már májusban bevezeti
No menu items!

Szeptembertől kötelező átutalási korlát lesz a bankszámlákra, az OTP már májusban bevezeti

Szeptembertől az MNB ajánlása alapján várhatóan minden banknál napi limitösszeget vezetnek be az átutalásokra a csalások ellen. Ezt az ügyfelek átállíthatják esetileg, ha nagyobb összeget akarnak valamiért utalni – derül ki a Bank360.hu összeállításából. Van olyan bank, amelyiknél már most is van ilyen védelmi korlát, az OTP pedig a hét elején értesítette az ügyfeleit, hogy májusban 1 millió forintos limitet vezet be az átutalásoknál. 

A hét elején az OTP Bank arról értesítette az ügyfeleit, hogy új mobilbanki funkciót vezet be a biztonságuk érdekében, ami valójában egyfajta korlátozás lesz. Az internet- és mobilbankból indított utalásoknak május 8-tól kezdve 1 millió forint lesz a napi limitjük. Ez csak egy alapértelmezett korlát, aki több pénzt szeretne átutalni, az a limitet bármikor módosíthajta vagy ideiglenesen fel is függesztheti. A korlátozás a saját bankszámlák közötti tranzakciókat nem érinti, vagyis aki a saját értékpapírszámlájára szeretne például egymillió forintnál nagyobb összegben állampapírokat vagy más értékpapírt vásárolni, az nem szembesül a limittel.

Az OTP ezzel az intézkedéssel elébe ment a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlásának, amely az internetes csalásokkal szembeni intézkedéseket vár el a bankoktól – hívja fel a figyelmet Herman Bernadett, a Bank360.hu szaértője. Az ajánlásban egyebek mellett az is szerepel, hogy 2024 szeptember 1-től az internetbankban, a mobilbankban és a bankkártyáknál legyenek beállítva automatikus limitek. Sőt az újonnan aktivált készpénzt helyettesítő fizetési szolgáltatásoknál 24 órán át még szigorúbb korlátozásokat is be kell vezetniük a bankoknak. Ez praktikus lehet, ha például egy csaló ellopja a még nem aktivált bankkártyát, vagy belép egy ismeretlen eszközön az áldozat mobilbankjána. Ebben az esetben nem tud majd nagyobb összeget átutalni, hiába szerezte meg a hozzáférést a bankszámlához.

Az egymilliós limit bőven elég a mindennapokban

“Az OTP Bank piacvezetőként átérzi a szerepével járó felelősséget, ezért mindig élen járt a biztonsági megoldások megvalósításában, természetesen meg kíván felelni minden felügyeleti ajánlásnak, elsődlegesen saját elhatározásából döntött a napi limit bevezetéséről” – közölte a hitelintézet a Bank360.hu-val. A banknál mérlegelték a lehetséges alapbeállításokat, ez alapján döntöttek az egymillió forintos limit mellett. Úgy látják, ez nem akadályozza a mindennapi életvitelhez kapcsolódó banki tranzakciókat, de alkalmas a nagyobb összegű adathalász vagy más csalások során a kár csökkentésére.

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy ügyfél ennél nagyobb összeget szeretne átutalni, egy-egy ügyfél több éves bankszámlahasználat során is legfeljebb 1-2 alkalommal hajt végre egymillió forintosnál nagyobb tranzakciót. Az ideiglenes, azaz éjfélig tartó limitfelfüggesztést pontosan az ilyen élethelyzetekre vezeti be az OTP, például ha valaki autót vásárol, és annak az árát szeretné átutalni, vagy egy drágább nyaralást kíván befizetni.

A többi banknál vegyes a gyakorlat

A bankszámlák átutalási limitjeiben vannak az OTP-nél szigorúbb és lazább bankok is. Az UniCredit Banknál például az alapértelmezett tranzakciós limit forint bankszámlák esetén 200 000 forint, a napi limit pedig 500 000 forint a mobilapplikációban és az internetbanki rendszerben, valamint a telefonbanki csatornán egyaránt, ezt azonban lehet módosítani akár átmenti időre, akár hosszabb távra is.

Az MBH Bank viszont egyáltalán nem használ ilyen limiteket, az ügyfelek maguk állíthatják be a korlátokat, ha akarnak ilyet. Nincs automatikusan beállított limit a K&H-nál sem. Az Erste ügyfelei is szabadon módosíthatják a számlájukhoz tartozó állandó átutalási limitet, emellett ideiglenes, legfeljebb 12 óráig élő időzáras korlátokat is beállíthatnak.

A CIB Bank szeptember 1-től, az MNB-s ajánlás életbe lépésétől vezet majd be komplexebb tranzakciós limitkezelést az ügyfelek bankszámláin. Jelenleg egy általános limit van beállítva az elektronikus csatornákon, amelyet az ügyfél által bármikor tetszőlegesen módosíthat lefelé. A maximális limitek felfelé nem módosíthatóak. Szeptembertől a fogyasztói ügyfélszegmensben az új limitkezelési szabályok szerint a napi bankolási szokásokhoz igazodva alacsonyabb alaplimiteket vezetnek majd be.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.