Kezdőlap Gazdaság Szeretjük az IKEA-t. Csak az összeszerelés nem egyszerű
No menu items!

Szeretjük az IKEA-t. Csak az összeszerelés nem egyszerű

 

Az IKEA Magyarország a 2023-es pénzügyi évben 145 milliárd forint forgalmat ért el, 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; a három hazai áruházában 8,1 millió vásárlót fogadtak az előző évi 8 millió után – közölték a szerdai sajtótájékoztatón.

Az IKEA a szeptember 1. és augusztus 31. közötti üzleti évben másodszor csökkentette mintegy 1800 termék árát, átlagosan 17 százalékkal – mondta Karina Hartai, az Örs vezéri téri üzlet vezetője.   Januárban a mintegy 1700 magyarországi munkavállaló bére 9,5 százalékkal nőtt. A bónuszokkal és a nyugdíjjárulékkal együtt a juttatások összege elérte az 1,4 milliárd forintot – fogalmazott.
A 2023-as pénzügyi évben az online eladások aránya nem változott az előző évhez képest, 23,2 százalék maradt, viszont növekedett az egy vásárlásra jutó átlagos költés. Ez az áruházakban 28 605 forint, az online vásárlásoknál pedig 80 705 forint volt.

Kérdésre elmondta, hogy az IKEA nem számol a szállítási idők növekedésével és a költségek emelkedésével a vörös-tengeri konfliktus miatt. Farkas Mihály, értékesítési vezető (IKEA Örs vezér tere), elmondta, hogy májusban indítják el az IKEA Kreatív elnevezésű, mesterséges intelligencia alapú applikációt, amellyel a vásárlók virtuálisan megtervezhetik lakásuk kialakítását.

A vállalat alapításának 80-ik évfordulója alkalmából a 60-as és korai 70-es évek ikonikus termékeit újratervezett formában ismét piacra dobják.

Bálint Attila, az IKEA Magyarország fenntarthatósági felelőse kiemelte: a vállalat termékkínálatának csaknem 60 százaléka fenntartható alapanyagokból készült, míg az értékesített termékek 35 százaléka esett ebbe a kategóriába. Célul tűzték ki, hogy 2025-re a kiszállításoknál 100 százalékban zéró emissziós járműveket használjanak, az éttermi kínálatban pedig tovább nő a növényi alapú ételkínálat, amely a főételeknél elérheti az 50 százalékot jövő év végére, és az ételek 80 százaléka nem tartalmaz vörös húst. A fenntarthatósági célokat támogatja a bútormentő pontok létrehozása, ahol a vásárlók a használt és felújított termékeket vásárolhatnak kedvezőbb áron – sorolta.

Az IKEA mintegy 19,2 milliárd forintból bővíti legnagyobb magyarországi áruházát Soroksáron, erről Petheő Gergely Krisztián, a Soroksár 2.0 néven futó projekt vezetője beszélt. A novemberben indult és várhatóan 2025-ben záruló átalakítás során az áruház változatlan nyitvatartással üzemel – mondta.

A beruházást követően a jelenlegi mintegy 35 ezres havi online rendelési volumen akár 80 százalékkal is nőhet, ezzel úgy bővítheti ügyfélkörét az IKEA, hogy önálló disztribúciós központot hoz létre. A fejlesztések során bővül a raktárkapacitás és a logisztikai megoldások nagyobb része is automatizált lesz. A többcsatornás értékesítési modell részeként, a fizikai és digitális megoldásokat vegyítve a soroksári áruház egy sor innovatív funkcióval gazdagodik – mondta.

A Home Lab helyiség kialakításával a vásárlók közvetlenül a koncepció összeállítása után valós méretben és színben láthatják a tervezett megoldásukat, mielőtt végleges döntést hoznának. A kompass (iránytű) alkalmazás, egy GPS-navigátorhoz hasonlóan segíti a vásárlók tájékozódását, a kívánt termék megtalálását az áruházakban.

Az egész áruház területén elérhető tervező- és rendelési kioszkok, önkiszolgáló pénztárak, valamint az eladóknál lévő mobil terminálok bevezetésével az IKEA lehetővé teszi, hogy a látogatók megváltoztassák a vásárlás sorrendjét és már a barangolás során fizethetnek, és mire a kijárathoz érkeznek, akár egyből át is vehetik az összekészített csomagjukat. Petheő Gergely Krisztián kérdésre válaszolva elmondta, hogy a pilot projektként futó soroksári fejlesztés tapasztalatai, valamint annak pénzügyi vonzatainak értékelése után dönthetnek a szolgáltatási körök bővítéséről a budaörsi illetve az Örs vezér téri áruházban.

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.
Hirdetés

Hírek

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.