Kezdőlap Cégvilág Sztrájkolnak a Wescast oroszlányi üzemének dolgozói
No menu items!

Sztrájkolnak a Wescast oroszlányi üzemének dolgozói

Reggel nyolc órától három napos sztrájk kezdődött a kipufogó öntvényeket készítő, kínai tulajdonú Wescast Hungary Autóipari Zrt. 1200 dolgozót foglalkoztató oroszlányi üzemében. Egy műszak sem veszi fel a munkát és a munkások hétvégén sem mennek be a gyárba dolgozni – tájékoztatott a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.

László Zoltán elmondta, a sztrájkot a béremelésről szóló megállapodások megszületéséig folytatják. A munkabeszüntetést korábban hétfőtől jelentették be, azonban azon a napon úgy tűnt, hogy megállpodás születhet, de kedd reggelig a munkáltató nem jelezte tárgyalási szándékát.

A Wescast Hungary Autóipari Zrt.-nél múlt szerdán tartottak kétórás figyelmeztető sztrájkot. A délelőtti műszakra beosztott több mint 290 dolgozó mindegyike letette a munkát, a gyárban csak hat ember maradt bent, olyan gépeknél, melyeket nem lehetett felügyelet nélkül hagyni.

A Wescast bruttó 65 forintos órabéremelést ajánlott, a munkavállalók viszont egységesen, minden alkalmazottra nézve a négyszeresét kérték kezdeti követelésként, ami bruttó 70 ezer forintos fizetésemelést jelentett volna.

Miután a vezetés az érdekképviselet elé tárta a cég helyzetét, a szakszervezet már csak a vállalat által megajánlott béremelés dupláját szerette volna elérni. Közölték a vállalattal, ha ezen a héten nem sikerül megállapodni, akkor a jövő héten az egész hetes sztrájkot is vállalják.

Az üzemben az átlagos fizetés alig haladja meg a garantált bérminimumot, ami Oroszlány és környékének átlagához képest alacsony fizetésnek számít. A dolgozók nagy terheléssel és szennyezettséggel járó fémöntő és fémmegmunkáló tevékenységet végeznek, ahol a por és a megmunkáló gépek hűtőfolyadéka veszélyt jelenthet az egészségre.

A Wescast kínai tulajdonú, kanadai központtal működő vállalatcsoport, amely a világ legjelentősebb beszállítója a személyautókhoz és a kisteherautókhoz készített, öntött kipufogócsonkok területén.

A korábban kanadai tulajdonban lévő vállalatot a Bohong-csoport vásárolta meg és 9 milliárd forintos új beruházással a világ legmodernebb kipufogógyártó technológiáját telepítették Oroszlányba. A társasággal a kormány 2017 májusában kötött stratégiai megállapodást.

Az 1200 embert foglalkoztató Wescast Hungary Autóipari Zrt. dízelmotorokhoz gyárt turbófeltöltő-öntvényeket és kipufogó-leömlőket. A 2015 óta tartó dízelbotrány a cég eredményére is hatással volt. A 2016-os 106,65 millió euró után 2017-ben 97,3 millió eurónyi forgalmat bonyolítottak, a 2016-os 2,38 millió eurónyi profit tavalyelőtt 519,6 ezer euróra csökkent – tette hozzá az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lehetséges adathalász hirdetéseket vizsgál a Google platformján a GVH

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette.

Az AutoWallis Csoport árbevétele idén az év első kilenc hónapjában 21 százalékkal bővült éves összevetésben

Az AutoWallis részvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik.

Óriási munkaerő-tartalékot jelenthetnek a gyerekes anyák

Idén kilencedik alkalommal hirdeti meg a Morgan Stanley a Return to Work programot.

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.
Hirdetés

Hírek

Lehetséges adathalász hirdetéseket vizsgál a Google platformján a GVH

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette.

Az AutoWallis Csoport árbevétele idén az év első kilenc hónapjában 21 százalékkal bővült éves összevetésben

Az AutoWallis részvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik.

Óriási munkaerő-tartalékot jelenthetnek a gyerekes anyák

Idén kilencedik alkalommal hirdeti meg a Morgan Stanley a Return to Work programot.

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...