Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, a hangulatot az amerikai és a kínai elnök hét végi találkozóját övező derűlátás fűti. 

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 4 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 37 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 7 ponttal emelkedhet a nyitásban.

Donald Trump és Hszi Csing-ping Japánban a 19 legnagyobb gazdaságot és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport csúcstalálkozójának alkalmából találkozik. Elemezők arra számítanak, hogy az amerikai és a kínai elnök újabb tűzszünetet köt, így az Egyesült Államok mégsem vet ki pótvámot a maradék, évi 300 milliárd dollár értékű kínai importcikkekre, és újraindítják a kereskedelmi tárgyalásokat.

Trump elnök szerdán jelezte, hogy kereskedelmi megállapodás hiányában kész nagyon jelentős pótvámok kivetését elrendelni, de bízik abban, hogy a pekingi vezetés egyezséget akar kötni. Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter a CNBC amerikai hírcsatornának kijelentette, hogy a két ország közel áll a megállapodáshoz. “Az út nagyjából 90 százalékát megtettük, és úgy gondolom, hogy be tudjuk fejezni” – mondta.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin emelkedtek az árfolyamok csütörtökön.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,06 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 0,27 százalékos pluszban zárt, míg a dél-koreai Kospi pedig 0,52 százalékos nyereségben állt a záráshoz közeledve.

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,47 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 1,39 százalékos pluszban állt zárás előtt egy órával. Ugyanekkor Hongkongban 1,14 százalékos nyereségben állt az irányadó index.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,73 százalékkal 527,98 pontra nőtt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,37 százalékos mínuszban, 65,45 dolláron, a WTI pedig ugyancsak 0,37 százalékos veszteségben, 59,16 dolláron forgott csütörtök reggel nyolc órakor.

Szerdán Frankfurt kivételével enyhe veszteségben zártak a főbb európai tőzsdék. A DAX-30 index 0,14 százalékkal nőtt, míg a londoni FTSE-100 mutató 0,08 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,25 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 0,34 százalékkal, Madridban pedig 0,03 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,31 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,30 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,04 százalékkal csökkent.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Hírek

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás