Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Gyengüléssel nyitott New York, csökkent az olaj ára
No menu items!

Tőzsde – Gyengüléssel nyitott New York, csökkent az olaj ára

Csökkenő indexekkel indult a kereskedés szerdán a New York-i tőzsdéken.

A piacokra az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség kiéleződése gyakorolt alapvető hatást, a befektetők a globális gazdaság lelassulásától tartanak, és távol maradnak a kockázatosabb befektetésektől. A rossz hangulat addig nem múlik el, amíg a két fél nem adja komoly jelét annak, hogy hajlandó megegyezni – mondják piaci szereplők.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,46 százalékkal, az S&P 500 0,65 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,70 százalékkal állt keddi záróértéke alatt a kereskedés első perceiben.

Kedden gyengüléssel zárt New York. A DJIA 0,93 százalékkal, az S&P 500 0,84 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,39 százalékkal esett.

Az olajpiacon estek a jegyzések. Az Irán és Venezuela elleni amerikai embargó szűkítette ugyan a kínálatot, de ennek árfelhajtó hatását ellensúlyozták az aggodalmak, hogy az amerikai kínai kereskedelmi konfliktus még jobban elmérgesedik, miután a kínai kormány a sajtón keresztül jelezte: kész bevetni a ritka földfém kártyát. Az elektronikai iparban nélkülözhetetlen ritka földfémek legfontosabb lelőhelyei Kínában vannak. Ha Peking beszünteti, vagy akárcsak számottevően mérsékli a ritka földfémek kivitelét, még jobban lelassulhat a globális gazdaság és erősen eshet az olaj iránti kereslet.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 1,53 dollárral 57,61 dollárra ment le. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 1,76 dollárral, 67,16 dollárra esett.

A dollár erősödött. Az euró kora délután 1,1145 dollár körül forgott a reggeli 1,1160 dollárral szemben.

Az arany az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség kiéleződése és a részvénypiacok gyengélkedése következtében drágult. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1283,94 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,4 százalékkal magasabban, mint kedd este. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.