Kezdőlap Hírek Tűzharc a nemzeti parkban. Lelőtték a kongói olasz nagykövetet
No menu items!

Tűzharc a nemzeti parkban. Lelőtték a kongói olasz nagykövetet

Luca Attanasio 43 éves volt. Kép forrása: Twitter

Életét vesztette Olaszország kinshasai nagykövete egy ENSZ-konvoj elleni támadásban a Kongói Demokratikus Köztársaságban – erősítette meg az olasz külügyminisztérium.

A rajtaütés a kelet-kongói Goma városánál történt, a Virunga Nemzeti Park területén.

A minisztérium közölte: Luca Attanasio nagyköveten kívül életét vesztette egy olasz csendőr is, aki vele utazott. A nemzeti park igazgatósága egy harmadik halottról is tud, az Actualité kongói hírportál viszont azt írta, hogy a nagyköveten kívül három másik ember is életét vesztette, illetve többen súlyosan megsebesültek a rajtaütésben.

A nagykövetet súlyos sebesülésekkel szállították egy közeli ENSZ-kórházba, de már nem tudtak rajta segíteni.

A hírportál szerint a támadók túszokat akartak ejteni, és a kongói kormánykatonák, illetve a nemzeti park biztonsági szolgálatának emberei siettek a megtámadott konvoj segítségére.

Míg az olasz külügyminisztérium azt írta, hogy a nagykövet az ENSZ kongói stabilizációs missziójának (MONUSCO) konvojában utazott, más források arról számoltak be korábban, hogy Világélelmezési Program (WFP) menetoszlopában.

Luigi Di Maio olasz külügyminiszter a brüsszeli uniós külügyminiszteri tanácskozáson tájékoztatta kollégáit a történtekről, majd megszakította útját, és hazautazott. Közölte újságírókkal, hogy a támadás körülményei még nem tisztázottak, de a kormány mindent megtesz, hogy fényt derítsen a történtekre.

A 43 éves Luca Attanasio 2019 óta volt Olaszország nagykövete a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Egyelőre senki sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, de a ruandai és ugandai határ mentén fekvő Virunga Nemzeti Parkban és a környékén többtucatnyi fegyveres csoport tevékenykedik. A parkőröket gyakran érik támadások, a múlt hónapban hatot öltek meg közülük egy orvtámadásban.

Kongóban 2019 januárjában volt az első békés, elnökválasztás utáni hatalomátadás azóta, hogy a hatalmas kiterjedésű közép-afrikai ország a hatvanas években függetlenné vált. Felix Tshisekedi vette át az ország vezetését Joseph Kabilától a csalási vádakkal övezett elnökválasztás után.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...