Kezdőlap Hírek Új elnök a Nyomda- és Papíripari Szövetség élén
No menu items!

Új elnök a Nyomda- és Papíripari Szövetség élén

Orgován Katalin. Kép forrása: patria.hu

Orgován Katalint, a Pátria Nyomda vezérigazgatóját választották meg a Nyomda- és Papíripari Szövetség új elnökének a testület közgyűlésén.

A szövetség közölte, hogy a korábbi elnök, Horváth Csaba a felügyelőbizottság elnökeként folytatja az ágazati érdekképviseleti munkát.

Orgován Katalin megválaztása után elmondta: a nyomdászat – mint gazdasági szegmens és mint hivatás – presztízsének helyreállítását tartja elsődleges feladatának. A csaknem 500 milliárd forint összbevételű ágazat növekedése lassú, és több problémával terhelt. Ezek egyike évek óta a krónikus szakemberhiány, ugyanis bár hozzávetőleg 10 ezer embert foglalkoztat a szegmens, így is akár több ezer munkavállalót tudnának azonnal felszívni. A szövetség elnöke ezért kihívásként említette a szakképzés, utánpótlásnevelés megoldását.

Orgován Katalin arra is rámutatott, hogy a nyomdaiparban is éppolyan gyors a technológiai fejlődés, mint más termelő ágazatokban. A szektor munkafolyamatainak már egyre nagyobb része a digitalizációhoz kötött, ezért a magyarországi nyomdák gépparkja a legmodernebb technológiára épül. A szövetség új elnöke szerint a nyomdaipari munkához szükséges képességek rohamosan távolodnak a fizikai munkavégzéstől, és válnak informatikai jellegű feladattá.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Hirdetés

Hírek

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.