Hirdetés
Kezdőlap Hírek Új kikötőépületet kap Szeged
No menu items!

Új kikötőépületet kap Szeged

Negyvennyolc férőhelyes kishajókikötőt alakítanak ki a Tiszán Szeged belvárosában, a beruházás a Partfürdő 300 millió forintból megvalósuló fejlesztésének része – közölte a város gazdasági alpolgármestere csütörtökön.

Szentgyörgyi Pál

Szentgyörgyi Pál a beruházásról tartott szegedi sajtótájékoztatón elmondta, az önkormányzat jelentős forrásokat fordít turizmusfejlesztésre. Már zajlik a szintén a Tisza partján álló Móra Ferenc Múzeum központi épülete és a vár rekonstrukciója, valamint a Belvárosi mozi felújítása. Hozzátette: emellett előkészítik a Stefánia és a Móra park zöldfelületeinek megújítását is.

A Partfürdőn folyó munkálatok hosszú távú célja, hogy az egyedülálló adottságokkal rendelkező terület a Tisza-túrák végállomása legyen – mondta a politikus.

A szegedi hajóállomás látványterve

Elkészült egy 250 méteres parti sétány, két-két gyermekjátszótér, strandfoci, illetve röplabdapálya, 300 méteres partszakaszon pedig horgászpályát alakítottak ki. Az önkormányzat saját forrásaiból bővíti a terület villamosenergia-ellátását is. Augusztusban a Partfürdőn a kajak-kenu világbajnokság idején szurkolói kempinget alakítanak ki, emellett folyik több üdülő felújítása  – közölte az alpolgármester.

Jávorszky Iván

Jávorszky Iván, a Partfürdőt üzemeltető Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a kishajókikötőt a szegedi Mahart Tisza Yacht Kft. építi. Az úszóművet 15 méteres bejáró kapcsolja össze a parttal.

Központi, több mint 300 négyzetméteres mólója elsődlegesen vízi pihenőhelyként szolgál majd. Ehhez az egységhez 96 méteres kikötőmóló kapcsolódik, melynél 48 hajó helyezhető el. A kikötőnél – amely igény esetén 72 férőhelyesre bővíthető – vízi üzemanyagtöltő állomást is kialakítanak.

Az úszómű jövő tavasszal kerül végleges helyére, a Belvedere palotával szembe, a Tisza újszegedi oldalára – közölte a szakember.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás