Kezdőlap Gazdaság Újabb beruházási és exportrekord Magyarországon
No menu items!

Újabb beruházási és exportrekord Magyarországon

Szijjártó Péter. Kép forrása: Szijjártó Péter/Facebook

Már most biztosra vehető az idei évre az új nemzetgazdasági csúcs mind a beruházások, mind pedig az export terén, a sikerben a legfőbb szerepet az játszotta, hogy a kormány a válságok idején sem adta fel a munkaalapú társadalom megteremtését célzó stratégiáját – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén kiemelte, hogy a hidegháború vége óta ma van a legrosszabb formájában a világ biztonsága, ráadásul Magyarország a földrajzi elhelyezkedése miatt két irányból is rendkívüli kockázatokkal néz szembe.

Hazánkra súlyos és közvetlen kihatással van a szomszédos Ukrajnában tomboló háború, és nem pusztán az onnan Magyarországon keresztül elmenekülő több mint egymillió ember ellátásáról van szó, hanem a negatív gazdasági következményekről is.
Úgy vélekedett, hogy a konfliktus európai kezelése olyan helyzetet okozott, amely rendkívüli kihívások elé állította a magyar gazdaságot annak a struktúrájától függetlenül, minthogy az egekbe szökő infláció kiváltó oka egyértelműen a háborúban és az arra válaszul elrendelt szankciókban keresendő.

Az utóbbi néhány évben kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, ennek nyomán pedig új világrend van kialakulóban. “És hogy ennek mi lesz a végeredménye, azt valószínűleg ma még senki nem tudja megmondani” – közölte. A nehézségek ellenére tavaly sikerült megdönteni a beruházások, az export és a foglalkoztatottság rekordját is Magyarországon.

Tavaly a kivitel értéke 142 milliárd eurót ért el, ami a 34. helyezést jelenti a globális rangsorban, s ez idén 150 milliárd euró fölé bővülhet a jelenlegi tendenciákat nézve. Eközben 6,5 milliárd eurónyi beruházásról született megállapodás, amelynek a volumene idén ennek a duplája, 13 milliárd euró lehet a számítások alapján, illetve csúcsot döntött a foglalkoztatottság is – sorolta.

“Mindezek alapját a beruházások jelentik. A beruházási rekord hozza magával a munkahelyteremtést, a gazdasági teljesítmény növekedését. És amit az idei esztendőről tudok mondani önöknek, az az, hogy mind a beruházások, mind az export tekintetében már most biztosra vehetjük az új nemzetgazdasági rekordok megszületését” – jelentette ki.
Iidén a kormány beruházásösztönzési rendszere keretében 214 új beruházásról tudtak megegyezni, amelyek nyomán mintegy 19 ezer munkahely jön majd létre. Ezzel kapcsolatban a kiegyensúlyozottságot méltatta, rámutatván, hogy a legtöbb beruházás Kínából, míg a második legtöbb Németországból, a harmadik legtöbb pedig az Egyesült Államokból érkezik.

A meghirdetett versenyképesség-növelő támogatási program keretében 1159 cég 304 milliárd forint állami támogatással összesen 801 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre, ezáltal megóvva 253 ezer munkahelyet a koronavírus-járvány alatt.

Elmondta, hogy az ukrajnai háború miatt jelentkező kihívások kapcsán is meg kellett vívni ezen vitákat a követendő intézkedésekről, végül a gyármentő programmal támogatást adtak ahhoz, hogy a vállalatok saját kézbe vegyék az energiaellátásuk nagy részét. “Összesen 143 cég 400 milliárd forintnyi beruházást hoz most létre, amelyhez 150 milliárd forintnyi támogatást biztosítottunk, ezáltal 69 ezer munkahelyet sikerült megvédeni” – mondta.

Mivel továbbra is a beruházások jelentik a sikerek kulcsát, módosításokat hajtottak végre a beruházásösztönzési rendszerben, jelentősen hatékonyabbá téve annak működését. “Az elmúlt évek beruházási stratégiájának egyik fő fókusza az volt, hogy a keleti és a nyugati országrész közti beruházásvonzó képesség kiegyenlítése érdekében tegyünk lépéseket” – szögezte le, hozzáfűzve, hogy a debreceni, nyíregyházi, miskolci térségbe érkező beruházások megugrását látva ez sikerült is.”Fontos, hogy a következő időszakban a déli országrészre fókuszáljunk, ezért a szegedi térség, Baranya megye esetében is ipari parkok kijelölésére került sor” – hangsúlyozta.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

A kiemelő rendelet új pályára állítja a lakásépítéseket

A 3 százalékos fix kamatozású lakáshitel már most érezhetően élénkíti a keresletet, egyre több fiatal és család számára válik elérhetővé a saját otthon; ez a kereslettámogatás erős alapot ad a lakáspiac fejlődéséhez.

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.
Hirdetés

Hírek

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.

AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon

Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át úgy, hogy azok megjelenhessenek generatív keresőmotorok – például a ChatGPT – válaszaiban. A közel tíz éve működő keresőoptimalizálási ügynökség szerint a kis- és középvállalkozások komoly hátrányba kerülhetnek, ha nem készülnek fel időben a változó keresési szokásokra. Az első verzióhoz korlátozott hozzáférést biztosítanak, hogy a visszajelzések alapján alakítsák ki a hazai gyakorlatot – közölte Szesztay Péter ügyvezető.

Hogyan kerülhető el a tanévkezdési stressz? Szakértői tippek

Nehéz újra beülni szeptemberben a tanterembe, hiszen a hosszú nyári szünet élménydús időszaka könnyen felülírhatja a diákok iskolai motivációját. A visszatérés egyes gyerekek számára izgalmas, másoknak azonban szorongással teli időszak az új tanév. Ez különösen igaz azokra a gyerekekre, akik új iskolában kezdenek, vagy akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A legtöbb diáknál szerencsére az új iskolaév okozta aggodalmak hamar elmúlnak, ilyenkor a szorongás csupán átmeneti.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...