Kezdőlap Világgazdaság Újabb pesszimista jóslat jött a német gazdaság kilátásairól
No menu items!

Újabb pesszimista jóslat jött a német gazdaság kilátásairól

Jelentősen romlottak a német gazdaság növekedési kilátásai – derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet friss elemzéséből.

A müncheni egyetem intézete legfrissebb negyedéves prognózisában csökkentette az idei és a jövő évre vonatkozó növekedési előrejelzését, miközben megemelte az ugyanerre az időszakra vonatkozó inflációs várakozásait.

A GDP 2022-ben 1,6 százalékkal bővülhet a korábban várt 2,5 százalékkal szemben, míg 2023-ban az ifo várakozása szerint 0,3 százalékkal zsugorodik Európa legnagyobb gazdasága. A júniusi jelentésben az ifo még 3,7 százalékos GDP-növekedéssel számolt. Tavaly a német gazdaság 2,6 százalékkal bővült.

Negyedéves összevetésben az ifo szerint a német gazdaság a 2022. harmadik negyedéves stagnálás után a negyedik negyedévben 0,2, a jövő év első negyedévében 0,4 százalékkal zsugorodik, amit a megemelkedett energiakiadásokkal és az elszálló inflációval indokoltak.

Timo Wollmershäuser

Az Oroszországból érkező gázszállítások és a drasztikus áremelkedések aláásták a koronavírus-járványt követő gazdasági fellendülést” – értékelte az ifo intézet prognózis igazgatója, Timo Wollmershäuser, aki szokatlannak nevezte, hogy ilyen mértékben romlottak a növekedési kilátások az előző, három hónappal korábbi jelentéshez képest.

A bérek vásárlóértéke idén és jövőre is három százalékkal eshet, amelyre az adatközlés kezdete, 1970 óta nem volt példa – mondta.

Az ifo az idei inflációs kilátásokat 6,8 százalékról 8,1 százalékra, a jövő évit 3,3 százalékról 9,3 százalékra emelte. 2021-ben a fogyasztói árak éves átlagos növekedési üteme 3,1 százalék volt.

Az infláció 2023 első negyedévében 11 százalék körül tetőzhet a magas energiaárak miatt.

Az ifo elemzői szerint a német gazdaság 2024-ben térhet vissza a normális kerekvágásba: a jövő évi recessziót követően a GDP 1,8 százalékkal emelkedhet, miközben az infláció 2,5 százalékra lassulhat – áll a jelentésben.

A múlt héten két másik neves német gazdaságkutató intézet is pesszimista előrejelzést közölt, erről ide kattintva olvashatnak bővebben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.